Aktuális

Tragédia: meggyilkolta orvos férje a milliárdos Ibolyát

Bors

Létrehozva: 2021.12.04.

30 évvel a magyar származású lottómilliárdos, Ibi Roncaioli halála után derült ki, milyen méregkoktéllal ölte meg őt doktor férje. Az asszony családja ugyanis csak most beszélt először a gyilkosságról.

A Magyarországon született Vona Ibi, azaz vélhetően Ibolya 1991-ben ütötte meg a kanadai lottó jackpotját egyik barátjával, melynek 10 millió dolláros, azaz körülbelül 3,2 milliárd forintos pénzdíján a nyertesek fele-fele arányban osztoztak.

A nőgyógyász férjével együtt élő Ibi, - aki felvette a Roncaioli nevet -,  650 millió forintot adott egyik fiának, akinek létezéséről akkoriban nemhogy férje, de a gyermek féltestvérei sem tudtak. A nő a házastársával közös fiukat, valamint a szintén velük élő, egy másik apától született fiát is támogatta: mindketten 800 ezer dollárt, vagyis mintegy 250 millió forintot kaptak anyjuk nyereményéből. Az egykori szépségszalon tulajdonos Ibi meglepte a családot egy kastéllyal is, amely akkora volt, hogy könnyen el tudta titkolni férje elől szenvedélybetegségét, az alkoholt – az asszony még a félkarú rablónak nevezett játékautomaták társaságában is több időt töltött, mint házastársával.

Tűszúrások a lábfején 

A nőt 2003-ban holtan találták a Roncaioli rezidencián: a halál oka nem volt egyértelmű, a halottkém azonban hamar megállapította, hogy Ibi lábán és lábfején titokzatos tűszúrások nyomai találhatók – megkezdődött hát a nyomozás.

Mint azt a hatóságok kiderítették, az asszonnyal saját férje, Joseph végzett, méghozzá egy, az asszony szervezetébe fecskendezett méregkoktéllal – a 72 éves férfi emberöléséért került rácsok mögé 2008-ban, ahonnan 7 évnyi raboskodás után, 2015-ben szabadult.

Megelégelte a pénzszórást

A vádirat szerint a tisztességben megőszült orvos azért vethetett véget felesége életének, mivel egyszerűen megelégelte, hogy Ibi két kézzel szórja a nyugdíjas éveik anyagi biztonságát megalapozni hivatott pénzt. 
– Roncaioli szándéka előre megfontolt volt, vagyis teljességgel kizárt, hogy doktor spontán felindulás hatására cselekedett volna – magyarázta a bíróságon az ügyész, Jane Ferguson.

Mint az az esküdtszék számára ismertté vált, felesége meggyilkolásának napján a férfi meglehetősen furcsán viselkedett, sőt a garatra is felöntött. Roncaiolinak ráadásul esze ágában sem volt újraéleszteni a nejét: az orvos ehelyett inkább ingatlanügynökét tárcsázta fel, akivel neje és ő egy nappal korábban már felvették a kapcsolatot egy új ház megvásárlásának ügyében.

Évtizedes rejtély 

Joseph közel fél éven át nem volt hajlandó bevallani, hogy ő maga adta meg Ibinek a halálos „döfést”. Miután végre beismerte szörnyű tettét, azt is elmondta, attól félt, hogy felelőtlenül költekező felesége csődközeli állapotba juttatja majd őket, ezért megálljt parancsolt az asszony dőzsölésének.

Arról azonban, hogy Roncaioli mégis mit fecskendezett Ibi vénájába, csak idén, az átkot hozó lottógyőzelem 30. évfordulóján volt hajlandó beszélni az elhunyt nő családja. Mint azt nyilvánosságra hozták, szerettükkel fájdalomcsillapítók és egyfajta orvosi alkohol halálos elegye végzett. – A szerrel voltaképpen megkínozta a nővéremet, akinek halála óta mi magunk is csak tovább szenvedünk – emlékezett vissza elhunyt testvérére a meggyilkolt nő húga, Magna Vona.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól