Aktuális

Belehalt a fiatal, miközben a csatornából próbálta kihúzni szeretett kutyáját

Bors

Létrehozva: 2021.07.21.

Pillanatok alatt bekövetkezett a tragédia, amikor elszabadult egy kutya. Többen is szemtanúi voltak a drámai eseménynek.

Emléket állítottak annak a manchesteri, 19 éves fiatalembernek, aki tragikus hirtelenséggel hunyt el a közelmúltban. A brit tini minden erejével azon volt, hogy kimentse a csatornából imádott kutyáját, de sajnálatos módon ez az életébe került. 

A fiatal holttestét hétfő este 19.40 körül húzták ki a vízből. Több szemtanú is beszámolt az esetről. Az áldozat barátai is a helyszínen voltak, kétségbeesetten küzdöttek, hogy megpróbálják megmenteni, de nem jártak sikerrel. 

Ezután értesítették a hatóságokat, a tűzoltóságot és egy mentőhelikoptert is bevontak a mentőakcióba. 

– A kutyája elszabadult és beugrott a csatornába, a fiatal férfi pedig utánament. De többen is a keresésére indultak – emlékezett vissza a drámai pillanatokra egy szemtanú. 

Az emberek sikoltoztak, és valaki azt kiabálta, hogy "a barátom fuldoklik". Az ügy vizsgálata jelenleg folyamatban van. A fiatal férfi holttestét a halottkémnek már átadták. 

– Részvétünk a fiatalember családjának és barátainak, valamint azoknak az embereknek is, akik szemtanúi voltak a tragikus eseményeknek. Sajnos ez is bizonyítja, hogy milyen veszélyes lehet ismeretlen vízbe menni, különösen, ha az ember nem lát a felszín alá – nyilatkozta a Daily Star oldalának a helyi rendőrség szóvivője. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713537017
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144000_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál vajon mit szól? Óriási siker a Hertha idénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713537017
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713537017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713537017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot