Aktuális

Tragikus mászókabaleset: a hatéves Mercit agyonnyomta az óvodai játék, húgának ugyanoda kellene most járnia

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.06.24.

Két éve nem tudja, ki a felelős a kislánya haláért a csányi mászókabaleset hatéves áldozatának édesapja. Radics Mercédesz a helyi óvoda udvarán vesztette életét, és a törvény szerint a családnak most ugyanabba az intézménybe kellene beíratnia a jövő héten hároméves Dzsenifer Dzsesszikát.

2019 őszén az egész országot megrázta a csányi Radics család tragédiája. A hatéves Mercédesz az egyik unokatestvérével vidáman játszott az óvoda udvarán álló mászókán.

A kis rokon a játékról leugrott, majd a szerkezet rádőlt Mercire és agyonnyomta őt.

Az óvónők azonnal értesítették a mentőket, akik hamarosan meg is érkeztek a helyszínre, ám hiába küzdöttek egy órán át a gyermek életéért, csak a halála beálltát tudták megállapítani. Kisvártatva tévéstábok és újságírók lepték el a települést, a gyászoló családapa pedig leszögezte: senkin sem szeretne bosszút állni, inkább a hivatalos utat választja a vétkesek felelősségre vonására.

Sokan ugyan bosszúért kiáltottak, de éppen a gyászoló család próbálta nyugalomra inteni őket. Igen ám, de a tragédia óta eltelt csaknem két esztendő nem volt elég arra, hogy a nyomozók megállapítsák, ki és miben hibázott. Radics Béla ebbe nem kíván beletörődni, és abba sem, hogy hamarosan ugyanabba az óvodába kell beíratnia a jövő héten háromévessé váló egyik kisebbik gyermekét, Dzsenifer Dzsesszikát.

Ugyanaz az a hölgy vezeti az óvodát, aki a kislányom halála idején! Gondolom, mindenki megérti, hogy nem szívesen járatnám oda a másik gyermekemet! Már maga az elképzelés is teljesen abszurd – mondta a Borsnak az aggódó családapa, akit már a helyi családsegítő részéről is figyelmeztettek, hogy tegyen eleget a törvény adta kötelezettségének. A jogszabály szerint ugyanis szeptember 1-től minden három, négy és ötéves gyermeket be kell íratni a körzeti óvodába vagy egy törvényesen alapított és nyilvántartott másik intézménybe.

- Csány közelében figyelmünkbe ajánlottak egy olyan óvodát, ahova fogyatékos gyerekek járnak, viszont a mi kislányunk teljesen ép – magyarázta a problémáját Béla, aki bízik benne, hogy megtalálja a megfelelő megoldást.

- Sosem felejtjük el Mercikét, és azt sem, ami vele történt. Már egy nyolcéves, életvidám gyerek lehetne, aki most a nyári szünetet élvezné a végigdolgozott tanév után. Ehelyett a temetőbe kell hozzá járnunk! Nem szeretnénk megszegni a törvényt, de még egy tragédiát sem szeretnénk elviselni!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136258_auto_resized.jpg
origo.hu

Dráma Sopron felett: villám csapott egy utasszállítóba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713405910
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137205_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139202_auto_resized.jpg
vg.hu

Traffipax: a rendőrség elmondta, hol számíthatunk sebességmérése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127323_auto_resized.jpg
life.hu

Mennyire emlékszel az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713405910
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138392_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy falatnyi kelet: Ázsiai street food fesztivált rendeznek Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713405910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713405910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713405910
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni