Aktuális

Tragédia: felnyársalta magát egy diák a tesiórán

Bors

Létrehozva: 2015.09.07.

Gerelyhajítást gyakoroltak a középiskolások, amikor egy srác megcsúszott a nedves pályán.

Elképesztő dráma zajlott le egy németországi középiskolában a múlt hét utolsó tanítási napján. A nyugati Észak-Rajna–Vesztfália tartomány egyik kisvárosában, Güterslohban nem mindennapi halálos balesetet szenvedett egy 16 éves diák.

A Janusz Korczak-középiskolában egy testnevelés órán a gerelyhajítást gyakorolták a tanulók péntek délelőtt. A 10. osztályos srác a nekifutáskor megcsúszott, épp egy-két pillanattal az előtt, hogy el kellett volna dobnia a gerelyt. És bekövetkezett a borzalom: a kezében lévő, hegyes sportszer belefúródott a koponyájába. Kereken húsz diáktársa és a tanára szeme láttára szúrta főbe magát a szerencsétlen fiú.

Mondanunk sem kell, óriási volt a pánik és a felfordulás. A mentők helikopterrel érkeztek a sérültért, hogy kórházba vigyék. Az orvosok sokáig küzdöttek az életéért, de minden hiába: másnap elhunyt.

A rendőrség, az államügyészség és a helyi államigazgatás is vizsgálatot indított az ügyben. A pálya ugyanis, amin nekifutott a fiú, nagy valószínűséggel nedves volt az esőtől, feltehetőleg ezért csúszott meg. Így aztán felvetődik a tanár felelőssége is, miért gyakoroltatott rajta, ha balesetveszélyes volt.

A diák egyébként kiváló tehetségű sportoló volt, játszott az ötödosztályban szereplő városi fociklub, az FC Gütersloh korosztályos csapatában is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711666510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei