Aktuális

Sokkot kapott az örökbefogadott fiú: ez történt, amikor hosszú évek után megtalálta az édesanyját

Bors

Létrehozva: 2021.05.17.

Évtizedekig kereste édesanyját az a férfi, akit babaként fogadtak örökbe. Ám mire megtalálta, szörnyű dolog történt.

Kisbabaként fogadták örökbe azt a 41 éves férfit, aki évtizedekig kereste az édesanyját. Azonban mire sikerült kiderítenie a címét, a házhoz érve sokkoló dolgot kellett átélnie.

Évtizedek óta kereste

A walesi Carmarthenben született Steven Smith, mielőtt nevelőszülőkhöz került. A most 41 éves férfi végül az angliai Harlowban telepedett le, családot alapított, de soha nem hagyta a gondolat, vajon ki lehet az édesanyja.

A szüleim, amikor tinédzser voltam, elmondták nekem az igazságot arról, hogy honnan jöttem – idézi a The Sun a férfit.

Megtaláltam, hogy Jason Neal Jones-ként regisztráltak és hogy Nyugat-Walesből származom – tette hozzá.

Anyák napja előtt döntött

A születési anyakönyvi kivonatából megtudta édesanyja nevét is. Kiderült, édesapja börtönben van, egy DNS-teszt segítségével pedig rájött, hogy van egy bátyja.

Csupán fél órára laktunk egymástól, és kiderült, hogy az ő nevelőapja fiatalként randizott az én nevelőanyámmal

– mesélte Steven, aki ezt követően kiderítette, hogy egy nővérük is van. A hölgy több információval szolgált az édesanyjukról, amikor pedig Steven megtudta a címét, nagy döntésre szánta el magát.

Vártam, amíg enyhülnek a korlátozások és egy nappal Anyák napja előtt eldöntöttem, hogy felkeresem – mesélte.

holtan találta meg

Steven magával vitte a lányát, Amyt is, de a házhoz érve senki nem nyitott ajtót. Sőt, azt látták, hogy tele van a postaláda levelekkel.

Bekopogtam a szomszédhoz és elmonták, hogy hetek óta nem látták – emlékezett vissza a férfi, aki a hátsó ajtón végül bejutott a házba.

Nem volt beágyazva és a mosogatóban is álltak az edények. Ezután a fürdőszobába lépve holtan találtam meg, vélhetően szívrohamot kapott – mesélte sokkoló élményét Steven, aki ahogy megtalálta édesanyját, azonnal a temetését kellett megszerveznie.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711674612
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711674612
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711674612
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081961_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Riadót fújtak az állatorvosok: komoly veszély fenyegeti a kutyákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei