Aktuális

Trabanttal utaztak a Föld végére Attiláék

Bors

Létrehozva: 2020.11.25.

Bő három hét alatt bejárta fél Európát egy 29 éves Trabanttal Fehér Attila,

aki a már tapasztaltnak mondható világutazóval, Vadász Zsolttal kiegészülve a „Föld végére” is eljutott. Amíg a világjárvány kellős közepén sokan a lakásból sem mozdulnak ki, a modern kori felfedezők minden fennakadás nélkül jutottak át a határokon.

– Eredetileg Afrikába mentünk volna egy humanitárius útra, de a koronavírus miatt erről idén le kellett mondanunk. Aztán elterveztem, hogy körbejárom Európát egy veterán autóval, amiből az lett, hogy november elsején útnak indultam egy Trabanttal – mesélte a Borsnak a negyvenéves Attila, aki nyolcezer kilométert maga mögött tudva éppen a napokban ért haza.

Az útja Ausztrián, Németországon, Franciaországon keresztül vezetett Spanyolország legnyugatibb csücskébe, amit Finisterre-foknak, azaz végső foknak neveznek. Ez azért érdekes, mert a középkorban úgy hitték, hogy ez a terület a „Föld vége”.

– Spanyolországban csatlakoztam Attilához, ahonnan már két Trabanttal mentünk tovább a célállomásra. A szállást puritán módon a kocsikban vagy zarándokszállásokon oldottuk meg – tette hozzá Vadász Zsolt, aki immár 21 éve járja rendületlenül a világot. Élt már Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, bejárta a skandináv államokat, és az északi fényt is fotózta. Afrikában hatszor, a Ka­ukázusban pedig kétszer járt Trabanttal. A folyamatos mozgásban lévő férfi legutóbbi vállalásaként szemetet szedett az El Camino teljes útvonalán, amit idén teljesített 18. alkalommal.

– A kocsival semmi baj nem volt, csupán az utolsó előtti nap kellett kicserélni egy kisebb alkatrészt. A járvány miatt egyébként semmilyen korlátozásba nem ütköztünk, ami hátráltatta volna az utunkat. Természetesen ahol kellett, a maszkot viseltük, és a szabályokat mindenhol betartottuk – magyarázta a kamionok javításával foglalkozó Attila.

A nem mindennapi túra után Zsolt maradt Spanyolországban, ahol jelenleg is a világutazó Trabant című könyvének második részén dolgozik. Attila azonban Olaszországot és Szlovéniát érintve érkezett Magyarországra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135836_auto_resized.jpg
origo.hu

Ukrajna beismerte: elkerülhetetlen a totális összeomlás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713292810
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132628_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134369_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Laktató krumplis-kolbászos pite: Martha Stewart receptjét ki kell próbálnod!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713292810
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135600_auto_resized.jpg
travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte