Aktuális

Törökországban a 30 ezerhez közelít a napi esetszám

MTI

Létrehozva: 2020.11.26.

Forrás: MTI

Törökországban csütörtökön 29 132 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust,

így a mutató az előző napi adathoz képest 781-gyel nőtt - közölte a török egészségügyi minisztérium.

A török egészségügyi tárca csaknem négy hónap szünet után szerdán ismertette először a fertőzöttek napi számát, amely 28 351 volt. A minisztérium július 29-től a jelentéseiben a napi esetszám helyett a napi betegszám megfogalmazásra tért át, amely alatt a tüneteket mutató regisztrált fertőzöttek napi számát értette.

Az országban eddig igazolt összes koronavírusos eset pontos száma nem ismert. Ráadásul a jelenleg használt "összesített betegszám" a járvány július 29. előtti időszakából még a tünetmentes pozitív esetek számát is tartalmazza, hiszen akkoriban a tünettel rendelkezők számát külön nem vezették.

Törökországban a betegnek minősítettek napi száma november 10. után ugrásszerűen emelkedni kezdett. A mutató 2500 közeli értékről keddre egészen 7381-ig szökött, majd szerdán 6814-ig mérséklődött. A napi betegszám csütörtökön 6876 volt.

A fertőzés szövődményei következtében immár negyedik napja rekordszámban, ezúttal 174-en vesztették életüket. A halálos áldozatok száma ezzel 13 014-re emelkedett. A hétfői adat 153, a keddi 161, a szerdai pedig 168 volt.

A török vezetés a járvány tavaszi hulláma során sok egyéb szigorú korlátozás mellett egész hétvégére kiterjedő kijárási tilalmakat rendelt el. Ankara az őszi hullám során eddig nem vezetett be olyan szigorú intézkedéseket, mint az európai országok.

A kis-ázsiai országban a hétvégéken különböző idősávokban kijárási korlátozás van érvényben, amelynek értelmében az emberek szombat este 20 óra és vasárnap délelőtt 10 óra, valamint vasárnap este 20 óra és hétfő reggel 5 óra között nem tartózkodhatnak közterületen. A rendelkezés a termelési és az ellátási láncokat nem befolyásolja.

A 65 évnél idősebbek minden nap csak 10 és 13 óra, a 20 éven aluli, nem dolgozó fiatalok pedig kizárólag 13 és 16 óra között mozdulhatnak ki otthonukból.

A belügyminisztérium két héttel ezelőtt

betiltotta a dohányzást az ország forgalmasabb közterületein

annak reményében, hogy az emberek helyesen fogják használni a maszkot, ami amúgy lakóhelyen kívül mindenhol kötelező az országban.

A nyilvános helyek este csak 20 óráig tarthatnak nyitva, továbbá nem üzemelnek a mozik, az iskolai oktatás online formában folyik, illetve a sportrendezvényeket is közönség nélkül tartják meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145422_auto_resized.jpg
origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713603918
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145995_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713603918
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713603918
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713603918
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713603918
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban