Aktuális

Ennyiért vennék meg Törőcsik Mari házát: megszületett a terv, mihez kezdenének vele

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.06.12.

Emlékházként működtetné Törőcsik Mari egykori otthonát a velemi önkormányzat, csakhogy ehhez előbb meg kell vennie. Az áprilisban elhunyt művésznő ingatlanjának piaci értéke a becslések szerint negyven–ötven millió forint, ám a településnek nincs ennyi pénze.

Még közel fél évet kell várni arra, hogy sor kerülhessen a hagyatéki eljárásra, így egyelőre nem ismert, hogy mi áll Törőcsik Mari végrendeletében, ám még életében többekkel is beszélt arról, hogy mit szeretne. A Nemzet Színészének Budapesten és Velemben is volt ingatlanja, de élete utolsó felében már a Vas megyei településen tartózkodott, amikor éppen nem szorult kórházi kezelésre. Bakos László polgármester a Borsnak elárulta: az önkormányzat szeretné megvásárolni a háromszoros Kossuth–díjas színésznő házát.

– A szándékunk komoly, de még nem tudjuk, rábólintanak-e az örökösök. Egy ingatlannak piaci és eszmei értéke is van, és egyáltalán nem biztos, hogy a kettő megegyezik – magyarázta a településvezető. – Mari otthona egy gyönyörűen felújított, hosszú parasztház szép kerttel. Az értéke normális körülmények között mintegy negyven–ötvenmillió forintra tehető, de lehet, hogy Teréz, a művésznő lánya ennél többet szeretne kapni, ha egyáltalán eladja. Törőcsik Mari halhatatlan, ezért könnyen lehet, hogy az a tény, hogy az ő házáról van szó, értéknövelő tényező.

Bakos László hozzátette, korábban sokszor beszélgetett a kiváló művésszel.

– Mondogatta, hogy örülne, ha a szülőföldjén, Pélyen kialakítanának egy emlékházat, de mi úgy véljük, itt, Velemben is méltó helye lenne egy ilyen intézménynek. Törőcsik Mari megérdemli, hogy még sokáig emlékezzenek rá, ezért a házával szemben egy szobrot is el szeretnénk helyezni, amely padon ülve ábrázolná. A háza megvásárlásához egyelőre nincs meg az erőforrásunk, de bízunk benne, hogy könnyen találunk támogatókat.

Természetesen kíváncsiak voltunk rá, mit szól az elképzeléshez a művésznő lánya és örökbefogadott fia. Teréz élettársát elértük telefonon, de közölte, hogy nem szeretnének nyilatkozni.

A vietnami származású Son a jelek szerint nem akadályozná az emlékház megvalósulását.

– Nekem van Velemben egy szép családi házam és családom, ezért nem foglalkoztat a gondolat, hogy mi áll a végrendeletben. Bármi is legyen benne, tiszteletben tartom – közölte a fiú.

Margitka, az elhunyt színésznő közvetlen szomszédja és egyben mindenese kiváló elképzelésnek tartja az emlékház gondolatát. Úgy véli, ha van valaki, aki megérdemel egy ilyen megtiszteltetést, az Törőcsik Mari.

– A gyerekek nemigen járnak mostanában a házba, én viszont továbbra is érvényesnek tekintem a Marival kötött megállapodásomat. Hetente többször is bemegyek, hogy kiszellőztessek és letöröljem a port. Annyi jót kaptam az életem során a művésznőtől, hogy teljesen természetesnek érzem ezt a szolgálatot – mosolygott a 82 éves asszony.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711630820
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711630820
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711630820
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány