Aktuális

Több fázisban támad a migrén

Bors

Létrehozva: 2018.05.30.

Aki megélte már a migrént, sokszor az első, legapróbb tüneteknél tudja, mi vár rá. Dr. Vida Zsuzsanna, a Budai Fájdalomközpont neurológusa, fejfájás-specialista szerint éppen ezért a rohamkezelésre és a megelőzésre is van lehetőség.

A betegség tünetei

Az első tünet, amikor a páciens hangulati változásokat tapasztal, fáradtnak vagy éppen feldobottnak érzi magát, általános tünetekre panaszkodik, mint étvágyváltozás, tarkómerevség. Ezután következhet például látótérkiesés, pontok a látómezőben, zsibbadás, végtaggyengeség, és jelentkezhet beszédzavar is.

Ezt követi maga a fejfájás, ami migrénnél tipikusan hang- és fénykerüléssel jár, pihenésre, csendes, sötét szobára vágyik a beteg, aki esetleg émelyeg is. A fejfájás megszűnése általában fokozatos, alvás és esetleg hányás után következik. A levezető fázisban az illető még fáradt, étvágytalan, nyomott hangulatú.

A rohamkezelés szabályai

A migrénes fejfájást fontos kezelni, azonban a megfelelő terápia kiválasztását bízzuk szakemberre, ugyanis jelentős mennyiségű fájdalomcsillapító fejfájást generálhat. A migrénes rohamok  súlyossága meghatározhatja, milyen gyógyszert lehetséges bevetni.

Minél hamarabb megfelelő gyógyszermennyiséget a megfelelő formában kell alkalmazni, az orvos utasításainak megfelelően. Ro­ham­gyógy­szer­ből havi 10 alkalomnál többet nem ajánlott be­venni, és szintén nem ajánlottak a kábító fájdalomcsillapítók sem. 

A migrén megelőzése

A megelőző kezelés akkor javasolt, ha havi 3-4 alkalomnál gyakoribb vagy hosszan tartó fejfájások jelentkeznek. Ilyen esetben a betegnek folyamatosan kell szedni egy gyógyszert, azért, hogy ne alakuljon ki akár minden másnap a migrén.

Amennyiben a páciens észreveszi, hogy valamilyen étel, ital vagy tevékenység provokálja a rohamot, az adott dolgot meg kell próbálni elhagyni vagy valamivel helyettesíteni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713518111
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713518111
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713518111
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143370_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713518111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713518111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor