Titkos pincét találtak Maddie gyilkosának telkén – vajon milyen bizonyítékok kerülnek elő?

Két nap kutatás után egy titkos pincét talált a rendőrség azon a Hannover melletti telken, ahol 2007-ben az ugyanebben az évben eltűnt kislány, Madeleine McCann meggyilkolásával gyanúsított Christian Brückner lakott.

A rendőrség keresőkutyákat is bevetett a kert átkutatásakor © AFP

A német rendőrök az építési törmelékek alatt egy fészer alapzatát is megtalálták – az épületet a helyiek emlékezete szerint 2008-ban bonthatták le, nem sokkal azután, hogy Brückner elköltözött. A pince azóta érintetlen volt. A rendőrség egyelőre nem közölte, mit találtak a helyiségben.

Miután a telket megtisztították az építési törmeléktől, egy pincére bukkantak © AFP

A szomszédos telek tulajdonosa, a 73 esztendős Wolfgang Kossack az újságíróknak elmondta, hogy Brückner 2007-ben érkezett mellé, de egy éven belül fel is szívódott.

Christian Brückner itt lakott a szomszédban. 2007-ben jött ide, de egy éven belül el is ment. Azt mondta, nem regisztrálta a lakhelyét a hatóságoknál, senki sem tudta, hogy itt van.

Akkoriban még állt egy épület a kertben. Egy kisebb, egyszobás faház. Nem is igazán ház, inkább fészer, amit 2008-ban lebontottak. De volt egy pincéje is – mondta a Daily Mailnek Kossack, aki úgy emlékszik, Brückner nem igazán foglalkozott a kerttel, inkább csak sörözött vagy a barátnőjével találkozott. Hozzátette, hogy sok időt töltött a telek mellett parkoló furgonjában.

A 43 éves német férfi a 2007-es gyermekrablási ügy első számú gyanúsítottja © MET Police

Mikor beszéltem vele, elmondta, hogy visszavágyik Dél-Európába, mert ott melegebb az idő. Azt nem közölte, melyik országba. Volt neki egy Volkswagen furgonja, abban élte az életét. Állítólag autószerelő volt, de egyszer megkérdeztem, hogy miért nem javítja meg a saját kocsiját, és csak annyit mondott, egyszer majd sort kerít rá – mesélte Kossack.

Lazac, töltött káposzta, pulykasült? Segítünk, hogy mi kerüljön karácsonykor az asztalra

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors