Aktuális

Pofonegyszerű: Így tanuljon nyáron idegen nyelvet játékosan!

Bors

Létrehozva: 2021.06.13.

Szünidőben nyelvet tanulni? Nincs ennél gyűlöletesebb gondolat a diákok számára. De a jó idő, a számos szabadtéri program lehetősége a felnőtteket is elcsábítja ilyenkor a könyv mellől. Pedig lehetséges úgy gyakorolni egy idegen nyelvet, hogy az egyben szórakoztasson.

Forrás: Shutterstock

Fontos, hogy tudjuk, nekünk melyik módszer válik be leginkább. Vagyis hallás, látás, olvasás, netán írás révén ragadnak meg leginkább az idegen szavak, kifejezések a fejünkben. Ha ez már megvan, akkor lehet továbblépni. Elég akár napi fél-egy órát foglalkozni az adott nyelvvel, hogy nyár végére érezhető legyen a fejlődés.

Fülbemászó szöveg

Könnyű helyzetben van, aki hallás után képes egy új nyelvet megtanulni. Először is ott vannak a külföldi tévécsatornák, ahol eredeti nyelven hallgatható a kiválasztott műsor. De a rádióadók is megfelelőek erre a célra. Meg lehet próbálkozni zeneszámok szövegeivel is. Vagy egy kedvenc sportoló nyilatkozataival. A lényeg, hogy nem szabad elkeseredni, ha elsőre csak néhány szó lesz ismerős, hiszen rá kell állnia a fülnek az idegen nyelvre. Fontos, hogy kezdetben olyan szöveget válasszon, ami tisztán, világosan érthető, és kevés benne a szleng, hogy nagyobb legyen a sikerélménye. Sőt ilyenkor nyáron jártában-keltében több külföldivel találkozhat itthon, velük is szóba lehet elegyedni.

Mindent a szemnek

Akiknek látniuk is kell az adott szöveget, azok eredeti nyelvű, feliratos filmeket, videókat – például TED-előadásokat – válasszanak. Mert össze lehet hasonlítani a halottakat a leírtakkal. Kevésbé hatékony, ha a magyar szinkron mellé teszik fel az eredeti nyelvű feliratozást, egy idő után ugyanis óhatatlanul csak az anyanyelvükre fognak koncentrálni.

Regényes élmény

Akadnak, akik könyvből tudnak a legjobban tanulni, ám nyáron nekik is érdemes könnyedebb olvasmányt keresni. Sok népszerű regény eredeti nyelven is beszerezhető – akár e-könyvben is –, de képregényekkel is érdemes próbálkozni. Vagy külföldi magazinok rövidebb lélegzetvételű cikkeiben elmerülni. A módszer lényege, hogy minden ismeretlen szót ne szótározzon ki azonnal, mert az teljesen tönkreteszi az élményt. Árulnak tudásszinthez rendelt regénykivonatokat, ott a fokozatosság elvét betartva lehet egyre előrébb lépkedni kezdőtől egészen haladóig.

Írva rögzül

A beszéd ugyan elkerülhetetlen, mert a kiejtés máshogy nem csiszolódik, de vannak, akiknek a kifejezések rögzüléséhez az kell, hogy le is írják azokat. Például jó módszer a kedvenc külföldi számok szövegét megpróbálni hallás után leírni. Majd természetesen leellenőrizni, nehogy hibásan rögzüljön. Vagy külföldi ismerőssel a skype-olás mellett e-maileket is váltani, és megkérni, javítsa ki az esetleges hibákat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713623711
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146708_auto_resized.jpg
ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713623711
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713623711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713623711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713623711
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban