Tévén nézi lovait II. Erzsébet

68 éves uralkodása alatt először nem jelenik meg személyesen II. Erzsébet királynő a világ egyik legrangosabb lóversenyén, a Royal Ascoton.

A berkshire-i esemény évente több mint 300 ezer látogatót vonz, a brit királyi család tagjai is minden évben megjelennek, hogy kedvenc lovaiknak és zsokéiknak szurkoljanak. Idén azonban az arisztokraták feltűnő fejfedőiről is híres derbit a koronavírus-járvány miatt né­zőközönség nélkül tartják meg. Még a királynő sem lehet jelen a járvánnyal kapcsolatos óvintézkedések miatt.

A brit uralkodó lovai több futamot megnyertek már, 2013-ban nem tudta visszatartani örömét, amikor az Estimate nevű lova megnyerte az Arany Kupát © Getty Images

A 94 esztendős II. Erzsébet televízión keresztül követheti kedvenc eseményét a windsori kastélyban, ahol már március óta tartózkodik önkéntes karanténban 99 esztendős férjével, Fülöp herceggel

Felvonulás

Minden évben hatalmas tömeg várja, hogy a királyi család tagjai nyitott lovashintókon felvonuljanak az Ascoton. Az előkelő látogatók az esemény előtt fogadásokat kötnek, hogy milyen színű kalapban érkezik a királynő

Rekorder

A világ leghíresebb sztárzsokéja, az olasz származású Frankie Dettori idén ismét nyeregbe száll. A lovas 1996- ban rekordot döntött az Ascoton, amikor sorozatban hét futamot nyert meg, és azóta is sikert sikerre halmoz
@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors