Aktuális

Nyolc hónapig terrorizálta a budapesti örömlányokat a brutális rém

Bors

Létrehozva: 2021.04.13.

<p lang="hu-HU">Prostituáltakra utazó rémet kapcsoltak le a zsaruk Budapest belvárosában. A 23 éves, nigériai származású fiatal nyolc hónap alatt összesen hat prostituáltra támadt rá, a lányokat pedig nemcsak kirabolta, hanem bántalmazta és megerőszakolta.

Forrás: Pexels.com

A rendőrség információi szerint a férfi interneten ismerkedett meg leendő áldozataival, akikre a lakásba érve azonnal rátámadt: volt, akit annak ürügyén vert meg és rabolt ki, mert nem volt elégedett a szolgáltatásaival, míg egy másik nő visszautasította, mire a férfi fojtogatni kezdte, majd megerőszakolta. A brutális ember hónapokig tartotta terrorban a belvárosi örömlányokat, ugyanis egyik hölgy sem merte feljelenteni, azonban szerencsére 2020 áprilisában egyikük mégis bátran lépett, és a bántalmazás után elmondta a rendőröknek, mit tett vele a kegyetlen fantom.

A zsaruk nem is tétlenkedtek, még aznap, a feljelentés napján előkerítették a külföldi agresszort, akiről akkor derült ki, hogy korántsem a feljelentő asszony volt az első örömlány, akin kiélte beteges hajlamait, mi több, rájöttek: a férfi már hónapok óta vadászott a belvárosi prostituáltakra, akiket változatos szenvedéseknek tett ki.

– Az eljárás során göngyölítették fel, hogy a fiatal férfi több hasonló bűncselekményt is elkövetett a korábbi hónapokban, de a megtámadott nők akkor nem tettek feljelentést – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A zsaruk hozzátették: bár a összes áldozat nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szerzett, nem rajta múlt, hogy nem történt tragédia egyik esetben sem. Elárulták: a férfi nem átutazó volt, már egy ideje itt élt, és jogszerűen tartózkodott hazánkban. A férfi azóta letartóztatásban van, hamarosan tárgyalják az ügyét, ha bűnössége beigazolódik, akár hosszú éveket is kaphat.

Nem egyedi az esete

2010 és 2012 között vadászott örömlányokra egy 37 éves nyárlőrinci férfi. Az egyik egy 18 éves, várandós áldozatát halálra szúrta, míg a másik prostituált csak úgy tudott elmenekülni, hogy összeszurkálva halottnak tetette magát az erdőben.

2000-ben két prostituáltat is kivégzett P. László. A férfit a szadista szex érdekelte, első áldozatát 15 késszúrással gyilkolta meg, míg a második nőnek háromszor vágta a hátába a kést szex közben. Mindkét nő meghalt.  

• 2007 és 2010 között egy ismeretlen fantom négy nővel végzett, mindegyikőjüket a 4-es út mentén csalta csapdába, holttestükre is a környéken találtak rá. Az ügyben, bár még az FBI profilozói is segítettek, nem jutottak eredményre. Erről az esetről a Bors is írt, a rendőrség ugyanis nem adja fel, még ma is keresik a gyilkost. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól