Aktuális

Meg fog döbbenni: ezért mérik fel Magyarországon alsógatyákkal a földeket

Hu-Zo

Létrehozva: 2021.05.08.

Pamutgatyák lebomlásából következtetnek arra, mennyire jó a termőföld minősége. Ehhez a magyar gazdáknak a birtokukon kell elásniuk az alsókat.

Forrás: Karnok Csaba / Délmagyarország

Az első hallásra meglepőnek tűnő programot az Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézete indította. Az „Alsóban az élet” közösségi kutatásba április 11-ig várták gazdálkodók és földhasználók jelentkezését. A résztvevők kaptak egy pamut alsónadrágot, amelyet 20-25 centiméter mélyen kellett elásniuk a megművelt rétegbe május 3-a és 9-e között. A maradványát azután július 12-e és 18-a között kell kiásniuk. A leletről és a helyéről készült digitális fotót az intézet munkatársai fogják elemezni képfelismerő technikával.

Ez a fajta kutatás Kanadából 2018 decemberében indult el. Nálunk 1230-a jelentkeztek: civilek, erdészetek, gazdaságok ve­gyesen

– mesélte a Borsnak Kovács Zsófia Adrienn, a projekt egyik felelőse. 

Fontos volt, hogy valódi alsónadrágot osszunk ki, és nem egy rongydarabot, mert az valószínűleg nem keltette volna fel az emberek érdeklődését. Az alsók 95 százalékban pamutból készültek, a fennmaradó öt százalék a gumi. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy ezeket nem lehet felvenni, viselni – mondta Zsófia.

– Az alsókat hatvan nap múlva lehet kiásni, oldalt szét kell vágni, kiteríteni, lefotózni, és azt hozzánk visszaküldeni.

Van egy program, ami ebből kiszámolja, hogy mennyi bomlott el. Minél termékenyebb a talaj, a baktériumok, vírusok, bogarak jelenléte, annál gyorsabb a bomlás.

Homokosnál szinte nincs is, de egy „élettel teli” frissen trágyázott, aktív talajban a bomlás akár harminc nap alatt is megtörténhet – mondta Kovács Zsófia Adrienn.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713582612
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713582612
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713582612
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713582612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól