Aktuális

Ismét munkába állt az utasa által megkéselt taxisofőr

Bors

Létrehozva: 2021.03.26.

Utasként ült be az autóba, de gyökeresen megváltoztatta a taxisofőr életét, aki csak a szerencsének köszönheti, hogy túlélte a támadást. A taxi vezetője elsőként a Metropolnak nyilatkozott az esetről.

Forrás: Olvasói fotó

A támadás előtte 5 nappal ment nyugdíjba, még zrikálták is a kollégák, hogy kezdődnek a nyugodt nyugdíjas évek...hát öt napig bírtam – mesélte Metropolnak Nagy Béla, akin közel 20 szúrt sebet ejtett utasa vezetés közben.

Átlagos fuvarnak indult

Ugyanolyan éjszakai műszak volt mint a többi, leintett egy átlagos kinézetű – utólag kiderült 32 éves – illető a Nagyvárad téren a Heim Pál kórháznál. Kérte, hogy menjünk Pesterzsébetre – mondta a lapnak Nagy Béla aki már 44 éve taxizik – Az utazás alatt végig beszélgettünk, teljesen átlagos útnak tűnt. Az utasom elmondta, hogy kevés a pénze, de ahova mennek, ott lesznek az ismerősei és majd ott kifizetik a fuvart. Miután megérkeztünk, több kört is mentünk az utcákba, több házra azt mondta, hogy ott lesznek az ismerősei, de semmi – mesélte a taxis.

Szó nélkül szúrt

Mielőtt kiértem volna a forgalmasabb Mártírok útjára, hirtelen elkapta az ingemet, hátrahúzott és egyből támadni kezdett. Ösztönösen odatettem a kezem, hogy védjem magam. Nem szúrást éreztem, hanem ütéseket. Igyekeztem kiszabadulni, de háttal nehéz volt. Próbáltam segítséget hívni a központi segélyhívón, de mellé nyúltam a dulakodás közepette. A telefon lefordult a helyéről és akkor láttam meg a kezem, hogy „rommá” van késelve. Csurom vér voltam. Az utas megállás nélkül szúrt, majd rám ordított, hogy álljak meg, mert különben megöl. Teljesen lefagytam. Ekkor befejezte a szurkálás – emlékezett vissza Béla.

Kirabolta sofőrjét

Úgy fosztott ki, hogy közben mégjobban lesokkol. Leöntötte a kezem valamilyen folyadékkal.

Ezt kiabálta: „leöntelek nehogy meggyulladj”!

Itt nagyon megijedtem, azt hittem, hogy megakar gyújtani. Amíg meg nem szagoltam a kezem addig halálfélelmem volt. Ezután a férfi elszaladt, én pedig segítséget kértem. Az egyik kolléga 6 perc alatt odaért hozzám és szakszerűen ellátta a sebeimet majd kórházba szállítottak, ahol azonnal megműtöttek. 

Taxisokra szakosodott a szurkáló

A rendőrök még aznap elfogták a fickót. Ahogy meghallották, a történetet, egyből gyanították a bűnöző kilétét, aki 1-2 hónappal korábban szabadult. Többször támadott már meg taxisokat. Utólag belegondolva, teljesen tudatosan építette fel ezt az egészet a beszállástól kezdve – mesélte Béla.

Mára teljes az élete

Nekem mindennek hatására teljesen Átalakult a magánéletem. Még a lábadozásom alatt elhagytak. Padlóra kerültem, és nehezen tudtam talpra állni. Nem volt hova mennem, gyakorlatilag az utcán laktam. Végül egy ismerősöm segített letelepedni egy nagyon kedves faluban. Azóta megismerkedtem életem párjával, aki hozzám költözött, így most ketten nevelünk egy 17 éves lányt, aki már apának szólít. Nagyon boldog vagyok! Bár Béla a szörnyű este nyomait élete végégig a kezén hordja, nyugdíjasként a mai napig taxizik Budapesten, olyan lelkesen, mintha ez lenne az első munkanapja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726219
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726219
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726219
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség