Aktuális

Milliárdos vállalkozó pénzért akarták – szörnyű dolgot tettek a gyerekeivel a tatai símaszkos rablók

Bors

Létrehozva: 2021.06.21.

Öt férfi tört be 2017-ben egy tatai luxuslakóparkba, hogy az ott élő milliomos vállalkozó pénzét elvigyék. Az értékekért olyan dolgokat tettek, amik még egy akciófilmben is meredeknek számítanának.

Forrás: Bors

Mint arról a Bors korábban is írt, 2017-ben akciófilmbe illő betörés történt egy tatai luxuslakóparkban: az ott élő családra ugyanis egy rendőrségi különítménynek álcázott öt tagú rablóbanda csapott le, az anyát, az apát, a 11 éves kislányt és a 8 éves fiút gyorskötözővel megkötözték, majd agresszíven vallatni kezdték őket. 

Kiderült, nem véletlen célpontok voltak, a családfő ugyanis híres, mi több, milliárdos vállalkozó volt, korábban az ország 100 leggazdagabb emberének listáján is szerepelt, számtalan luxusautó és egy hajó tulajdonosa is volt. Nem volt titok: a berontó banda a férfi értékeire utazott, a családot ezért a hálószobába vonszolták, ahol az egyik tag őrizete mellett a másik négy azonnal értékek után kutatott. 

Gyerekek kínzásával akarták kicsikarni a szülők pénzét

Miután azonban értékeket nem találtak, a bandatagok először a nőt kezdték fenyegetni: az édesanyától kértek céges iratokat és pénzt, majd verni kezdték a férjét is, és mindkettőjüket azzal fenyegették: ha nem segítenek, megölik őket és a gyerekeket is.

Az egyik férfi ekkor az egyik gyerekhez lépett, és a riadt kicsinek az ujjait kezdte el késsel szurkálni, miközben közölte a szülőkkel: ha nem segítenek, levágják a gyerekek ujjait. 

Dugóhúzó segítségével menekült a család

A családot aztán a pincében berendezett biliárdszobába zárták be, amit eltorlaszoltak, a kilincsét pedig belülről leszerelték, hogy ne juthasson ki senki. Míg a megkötözött család a szabadulásért küzdött, a bandatagok bezsebelték a házban található értékeket, azaz majdnem 6 millió forintnyi ékszert és órát és közel 2 milliónyi készpénzt vettek magukhoz, végül aztán elmenekültek. A családfő aztán összeszedte minden lelkierejét, és egy dugóhúzó segítségével kiszabadította magát, aztán az egész családját, és azonnal értesítették a rendőrséget. Így aztán nem sokáig menekült a tettes, az egyik tagot, H. Tamást ugyanis elfogták, és bíróság elé állították, ahol ugyan mindent tagadott, de a Tatabányai Törvényszéken hétfőn ítéletet hirdetnek az ügyében. Úgy tudni, hogy a banda többi tagját azóta is keresik. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689911
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083220_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689911
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689911
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten