Aktuális

Tatabányai családirtás: Vascsővel verte agyon két kisfiát Ferenc

B. B.

Létrehozva: 2020.02.10.

Környezete szerető családapaként ismerte M. Ferencet, azonban a megnyerő férfiban lakozó két én közül a fékezhetetlen szörnyeteg elszabadult múlt pénteken. A Bors szörnyű részleteket tudott meg a tatabányai családirtásról.

Mécsesek pislákolnak a tatabányai családi ház előtt, ahol múlt pénteken elszabadult a pokol. A szelíd mérnökemberként ismert, 40 éves M. Ferenc egyik pillanatról a másikra változott őrjöngő fenevaddá. A Bors értesülései szerint egy vascsővel támadt rá 9 és 7 éves kisfiára, majd nekiesett a házba betoppanó feleségének, végül magával is végzett. 

Az életéért rohant az utcára Adrienn

Feri megbízható volt, még a hangját sem hallottuk,hogy felemelte volna a fiúkkal szemben, szívesen voltak hármasban, a srácok rajongtak az apukájukért – mesélte a család egyik ismerőse.

A legfrissebb információk szerint a férfin aznap sötét erők lettek úrrá, egy vascsövet ragadott, és nekiesett gyermekeinek. Adrienn ezután tért haza, a látványtól földbe gyökerezett a lába, magán kívül sikoltozni kezdett. Ferenc ekkorra már végleg elvesztette az eszét, és feleségére is rátámadt a csővel. Adrienn az élettéért rohant, őrült révületbe esett férje vele is végezni akart.

– Velőt rázó sikollyal rohant az utcára Adrienn, összeesett, ahogy kiért, a szomszédok erre a vérfagyasztó hangra hívták ki a rendőröket, valaki pedig kabátot adott arra a szegény asszonyra – mesélték a szomszédok. Mire a rendőrök kiértek, Ferenc magával is végzett.

Nem láttak előjeleket

Adrienn Ausztriában élő édesanyja azt állította a tévében: a veje sohasem volt agresszív. A nagymama szerint a férfi nem ivott, nem dohányzott, az asszony arról sem tudott, hogy Ferenc pszichiátriai kezelés alatt állt volna.

– Nemrég kapták meg a fiúk a bizonyítványt, olyan büszkék voltak. Az a két kisgyerek boldog, kiegyensúlyozott, mosolygós srác volt, jól tanultak, alig várták, hogy meglátogathassák külföldön a nagymamájukat, csak zokogni tudunk a hír óta – mondta könnyes szemmel a Borsnak egy ismerős. Információink szerint Adrienn azóta is kórházban van, mélyaltatásban tartják. Úgy tudni, felébresztése után sem hagyják magára, édesanyja azonnal magával viszi Ausztriába.

Metálbandában gitározott a gyilkos

A Bors megtudta: M. Ferenc hobbija a zene volt, egy metálbanda alapító tagja volt, gitárosként játszott az együttesben. A férfi zenekara nem tett szert országos ismertségre, de dalaik fellelhetők a legnagyobb videomegosztón, és jó néhány klubkoncertet tudhatnak maguk mögött. Saját megfogalmazásuk szerint alternatív metál stílusban zenélnek. A műfajt többnyire sötét tónusú szöveg és zenei világ jellemzi. Az ismerősök szerint a zenekar tagjait igazi barátság fűzte egymáshoz. A tagok nem kívántak nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól