Aktuális

Tanítványaival szexelt a híres TV-s tanár

Bors

Létrehozva: 2015.01.23.

Szörnyű titok került ki a népszerű tanár múltjából, aki hírnevét a televíziónak köszönhette. Annál is nagyobb most a botrány.

A britek egyik nagy kedvence, a 35 éves Neil Giffin, a híres TV-s tanárről kiderült, hogy két tanítványával is lefeküdt. A férfi a magyar "Mindentudás Egyeteméhez" hasonló díjnyertes műsorban szerepelt Nagy-Britanniában a Négyes Csatornán, írja a Daily Star.

De nem csak szexuális kapcsolatba került a lányokkal, más, pikáns érdekességek is kiderültek róla és a hajlamairól. Például azt mondta az egyik lánynak, hogy féltékeny rá, mert olyan bombajól áll rajta a harisnya, s Griffin bevallotta: ő is ilyesmit szeretne viselni.

A Tanárok Nemzeti Kollégiumának vezetősége elfogadhatatlannak tartja a férfi szakmai magatartását, el is tiltották hivatásától, miután beismerte, hogy 2007 és 2008 között diáklánnyal is intim kapcsolatba bonyolódott, miközben tanította is őket. Elmondta: álnevekkel, például Guy Andre vagy Chelsea Smith néven csábította magához a lányokat, akik később nem tudtak már kikerülni a tanár hálójából.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090025_auto_resized.png
origo.hu

​Zalatnay Cini szerint Lagzi Lajcsi remegni fog, amikor kijön a börtönből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711676414
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711676414
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711676414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei