Aktuális

12 éves korától zaklatta diákját a megszállott tanárnő – 18+

Bors

Létrehozva: 2021.05.10.

12 éves kislányon élősködött az orálfüggő tanárnő. A hatóságok szerint a nő valósággal a gyermek megszállottja volt.

Éveken keresztül élősködött egy kislányon az a tanárnő, aki végül 11 vádpontban ismerte be a bűnösségét, a múlt héten pedig a büntetéséről is döntött a bíróság. A középiskolai kosáredző és angoltanár hét évet tölt majd el börtönben, emellett élete végéig regisztrálva lesz, mint szexuális bűnelkövető.

A 31 éves, oregoni Lisa DeFlurit először 2020 decemberében vették őrizetbe, miután kiderült: viszonyt folytat egy diákjával, akit több alkalommal is orális szexben részesített. Noha a tanerőt óvadékkal kiengedték, áprilisban újra rács mögé került, miután nem bírt magával, és ismét felkereste kiskorú áldozatát – számolt be az esetről a Daily Mail.

12 éves korában szemelte ki

Az esetről az ügyben nyomozó Jamie McMahon úgy nyilatkozott: a tanárnő valóságos megszállottja volt a diáklánynak. A kamasz otthonában és a tanteremben is számtalan szerelmes levelet találtak, valamint közös fotókat. Hozzátette: nem volt nehéz dolguk a bizonyítékok begyűjtésével, azok ugyanis gyakorlatilag szem előtt voltak.

Lisa DeFlurit az áldozat családjának közeli barátja volt, 11-12 éves korában ismerte meg a kiskamaszt, akit már ekkor elkezdett becserkészni, viszonyuk pedig éveken át tarthatott.

A barátunk volt, és megbíztunk Lisában... emellett ő is mindent megtett azért, hogy megbízzunk benne. Apránként egyre mélyebbre furakodott a családunkba – mesélte a lány édesanyja.

A most elítélt tanárnő férje egyébként decemberi letartóztatása után elvált DeFlurittól. A párnak egy közös gyermeke született három évvel ezelőtt. 

Az áldozat életkorát nem hozták nyulvánosságra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089161_auto_resized.png
origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714214
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714214
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét