Aktuális

Belehalt a baba az otthon szülésbe – 200 kilométert vezetett az édesanya, hogy dúlák segítség világra gyermekét

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.05.07.

Nem sírt fel egy kisbaba szerda délelőtt egy budaörsi dúlalakásban. Az otthon szülést pártoló Csilla a második gyermekével vajúdott, amikor autóba ült Miskolcon. A 200 kilométeres úton még érezte a kisfia mozgását, ám a szülés tragédiával zárult.

Forrás: Shutterstock

Csilla és élete párja néhány napja még fürdött a boldogságban. Berendezték az újszülött fogadására alkalmas gyerekszobát, és készen álltak a kisfiuk fogadására. Az asszonyt mindenben támogatta a kedvese, és önfeledten készültek életük megváltozására. Az egész rokonság vidáman várta a kisgyermek érkezését, ám szerdán futótűzként terjedt köztük a hír: Csilla babája meghalt.

200 kilométert utazott

A Bors megbízható forrásból származó információi szerint a Miskolcon lakó, 35 éves nőnél szerdán, hajnali 4 órakor jelentkeztek a szülési fájások. Azonnal értesítette az általa előre megbízott két dúlát, akik igyekeztek őt megnyugtatni, hogy minden rendben lesz. Akkor még nem is volt okuk arra, hogy bajt gyanítsanak. A kismama 5 óra körül beült az autóba, és a 200 kilométerre levő Budaörsig ment, ahol már várták a segédek.

Amikor Csilla megérkezett, lefektették egy kényelmes ágyra. Néhány órával később, délelőtt fél 10-kor, a második tolófájásra a világra jött a gyermek. Mivel az újszülött nem sírt fel, már rosszat sejtettek. Az ilyenkor szokásos eljárást alkalmazva a dúlák igyekeztek a babát a várt reakcióra sarkallni, de kudarcot vallottak. Ekkor értesítették az egyik, koraszülött-mentésre szakosodott céget.  A szolgálat természetesen ki is vonult a helyszínre, de már csak a kisfiú halálának beálltát tudták megállapítani. A gyermeket nem lehetett újraéleszteni, pedig egy neve elhallgatását kérő szakember szerint a szóban forgó cég minden szükséges eszközzel rendelkezik a kocsikban, amire hasonló esetben szükség lehet.

Gyászol az egész család

Ekkor vált világossá, hogy most már csak az anyán lehet segíteni. Hozzá riasztották az Országos Mentőszolgálatot. A gyászoló, sokkos állapotban levő kismamát be is szállították az egyik fővárosi kórház szülészetére, ahol megkapta az alapvető ellátást. Tegnap már hiába kerestük őt a gyógyintézményben, mert csütörtök délutánra hazaengedték.

Sikerült viszont elérnünk Csilla egyik testvérét, aki ugyan nem kívánt bővebben nyilatkozni, de annyit elmondott, hogy az egész család Csilla mellett áll.
Ez egy szörnyű tragédia,de nem az én feladatom, hogy a testvérem ügyében megszólaljak. Osztozunk a fájdalmában – mondta röviden.

Tegnap kora délután a budaörsi dúlalakásnál jártunk. A társasházban senkit nem találtunk, az épületen pedig semmilyen információs tábla nem utalt arra, hogy ott milyen tevékenység zajlik. A szomszédok azonban tisztában voltak vele, hogy szerdán tragédia történt az utcában.

– Több mentőautót is láttam az adott épület előtt, de amikor érdeklődtem, hogy mi történt, közölték, hogy semmi közöm hozzá. Alapvetően elítélem az otthonszülést, mert úgy vélem, igazán biztonságosan elsősorban kórházi körülmények között lehet egy babát a világra hozni – mondta a férfi.

Nyomoz a rendőrség

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a Borsnak elmondta: ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt. A nyomozók szakértők bevonásával keresik a választ többek között arra a kérdésre, hogy kórházi körülmények között megmenthették-e volna a kisfiú életét, illetve pontosan mi okozta a gyermek halálát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713478811
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141929_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136151_auto_resized.jpg
vg.hu

Vihar a sivatagban: folyókká váltak az utak Dubajban – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713478811
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713478811
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713478811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze