Aktuális

Szlávik János tiszta vizet öntött a pohárba: ők lesznek a legnagyobb bajban, ha az indiai variáns terjedni kezd

Bors

Létrehozva: 2021.06.21.

Szlávik János a Magyar Televíziónak adott nyilatkozatában nemrég kiemelte: sokkal gyorsabban terjed az indiai variáns, mint az eredeti kínai koronavírus, vagy a brit mutáns.

- Ez aggasztó azokra nézve, akik nincsenek beoltva, ráadásul az is kiderült: egy oltás nem elegendő. A fiataloknál a delta variáns másfajta tüneteket okoz, egy erősebb náthát. Ezért nem veszik komolyan, nem is gondolják, hogy betegek lennének. Nem mennek orvoshoz, de terjesztik a vírust, ez is hozzájárul ahhoz, hogy gyorsabban terjed. Hazánkban is kimutatták már, egyelőre nem tűnik aggasztónak a száma, de a brit is így indult, aztán dominánssá vált. Meg kell nézni más országokat, ahol hasonló az átoltottság, több helyen elkezdett terjedni az indiai mutáns az oltatlanok között – részletezte a szakember, majd azt is kiemelte: csak azok vannak biztonságban, akik mindkét oltást felvették, és a másodiktól számítva eltelt legalább két hét.

A fiatalok lelkesen oltatnak

Szlávik János azt is elmondta: a jelenlegi oltások védenek az eddig megjelent mutánsokkal szemben. Ugyan nem akkora mértékben, mint az eredeti, vuhani vírus ellen – ez az adott mutációtól és a vakcina típusától is függ – de a súlyos megbetegedéstől, a kórházi kezeléstől és a haláltól nagy valószínűséggel az összes megvéd. A fiatalok oltása kapcsán pedig kiemelte: – A fiatal korosztály nagyon lelkes az oltások tekintetében, ami nagy öröm. Persze ez egyéni döntés – a fiatal és a szülő részéről is, hogy felveszi-e az oltást, de eddig sokan jelentkeztek. Azóta pedig az is kiderült, hogy náluk is felettébb hatékonyak a vakcinák, és náluk sem okoznak súlyos reakciókat – összegezte a szakember.

Szokatlan tüneteket okoz a delta variáns

Az eredeti vírustól és a korábbi mutánsoktól eltérően az indiai, azaz delta variáns sokkal enyhébb tünetekkel kezdődik: orrdugulással, orrfolyással tüsszögéssel, mint egy erősebb nátha. Ezen kívül gyakoribbak a gyomor panaszok, a hányinger, hányás, hasmenés. A szaglás és az ízlelés elvesztése azonban ennél nem jellemző, és ha a betegség súlyosabbá válik, az is később derül ki, mert a láz, fulladás is később, alattomosan jelentkezik.

Készül az összes variáns ellen hatékony vakcina

Szlávik János kiemelte: a figyelmet azok felé kell fordítani, azokra kell koncentrálni, akik még nincsenek beoltva, hiszen közel 3 millió ilyen honfitársunk van. Ha ők is be lennének oltva, Magyarországon már nem lenne járvány.

- Az van csak biztonságban, akinek mindkét oltása megvan, és eltelt a második oltástól számítva legalább két hét. Addig felbukkanhatnak az újabb és újabb mutánsok is, amíg a lakosság nagy része nem kap oltást. Persze nagyon várja az emberiség, hogy legyen egy olyan oltás, ami valamennyi variáns ellen hatékony, és erre már nem is kell sokat várni, készül – emelte ki a szakember.

Mindenhol oltani kell, addig nincs megoldás

Minél kevesebbet oltanak, annál nagyobb a veszélye az újabb mutánsok kialakulásának világszerte, járványok lesznek. Addig nem nyugodhatnak meg a fejlett országok sem ebben a tekintetben. Fontos, hogy a gazdagabb országok oltóanyagot juttassanak el a szegényebb országoknak, mert enélkül nincs megoldás. Erre szolgál pl. a COVAX program, ennek a programnak a keretében több millió oltást juttatnak el a szegényebb országoknak. Előbb utóbb vége lesz a járványnak, de ennek bekövetkezését leghamarabb két évre saccolják.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091396_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702820
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek