Aktuális

Szlávik: a hétvégén elérheti az egymilliót a beoltott emberek száma Magyarországon

MTI

Létrehozva: 2021.03.06.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint mérföldkő, hogy ezen a hétvégén elérheti az egymilliót a beoltott emberek száma Magyarországon, ami már "nagyon komoly átoltottságot jelent".

A főorvos szombaton a közmédiának úgy nyilatkozott: nagyon sokan érzik úgy, hogy csak az oltással lehet hatékonyan védekezni a járvány ellen.

Ha megfelelő ütemben érkeznek Magyarországra az oltóanyagok, akkor néhány hónapon belül elérhető a 25 százalékos átoltottsági arány, ami már a járványt meg tudja fékezni - hangsúlyozta.

Szlávik János az oltások közti különbségekről szólva kifejtette: nem mindegyiket lehet bizonyos életkorok alatt, vagy felett beadni, valamelyiket hosszabb vagy rövidebb idő után ismételni kell, azonban "mindegyiknek megfelelő a hatékonysága".

Mindegyik alkalmas arra, hogy szinte száz százalékban megakadályozza a súlyos esetek kialakulását és a kórházba kerülést a beadás után két-három héttel - mutatott rá.

A főorvos úgy folytatta: a második oltás után egy héttel alakul ki az oltásoknál meghatározott 80-90 százalékos védettség. Az után is elképzelhető, hogy valaki megfertőződik, de "óriási valószínűséggel" nem kerül kórházba - tette hozzá.

Szlávik János felhívta a figyelmet arra, hogy

"meredeken emelkedik" az új fertőzöttek és a kórházba kerülők száma. A főorvos szerint ennek egyértelmű oka a brit variáns terjedése, amely könnyebben terjed emberről emberre, a fiatalabbakat fertőzi, több embernél okoz lázat, izom- és ízületi fájdalmakat, illetve nagyon sokan köhögnek tőle.

Tájékoztatása szerint a brit variáns súlyosságát tekintve 10-15 százalékkal agresszívebb, mint a korábbi koronavírus-törzsek.

Az infektológus konkrétumok említése nélkül azt is elmondta, egy éve harcban állnak a koronavírussal az egészégügyi dolgozók, az orvosok és nővérek. "Sajnos időnként hátba támadnak emiatt, de úgy érzem, mi mindannyian az emberekért, betegekért és életekért küzdünk, mert ez a hivatásunk" - fogalmazott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713578117
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól