Aktuális

Szívszorító üzenetet küldött halála előtt feleségének az 5 gyermekes édesapa

Bors

Létrehozva: 2021.08.01.

Életét vesztette egy 39 éves édesapa a koronavírus miatt.

Egy ötgyermekes édesapa szívszorító üzenetet küldött a párjának nem sokkal azelőtt, hogy a kórházban életét vesztette a Covid-19 miatt. A 39 éves Michael Freedy nem kapta meg a koronavírus elleni oltást, és elkapta a vírust, miután nyaralni ment a családjával.  Freedy és párja már 7 éve éltek együtt és 5 gyermekük született: a legkisebb mindössze 17 hónapos.

A férfi állapota olyan gyorsan romlott, hogy kórházba került, az intenzív osztályon ápolták és gépekre kapcsolták. Az utolsó üzenetében még azt írta a párjának: "Meg kellett volna kapnom azt a nyomorult vakcinát".

Jessica DuPreez elmondta, egy évet akartak várni, hogy beoltassák magukat, meg akarták ugyanis nézni, hogyan hat az emberekre a vakcina. Azt azonban rémálmukban sem gondolták, hogy közben elkaphatják a betegséget.

"Csak 39 éves volt. A gyermekeinknek így nincs apjuk. Arra számítottam, hogy még legalább 30 évet élhetünk együtt" - mesélte az édesanya.

Mielőtt az intenzív osztályra szállították Michaelt, még tudott írni a szerelmének.

"Elvisznek az intenzív osztályra. Nagyon szeretlek mindenemmel, ami csak vagyok".

A férfi az üzenet elküldése után két nappal elhunyt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134817_auto_resized.jpg
origo.hu

Kvíz: ön tudja, hogy írják ezeknek a hírességeknek a nevét?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713289214
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135157_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kiderült, honnan kaphat támogatást Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713289214
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte