Aktuális

Szédült, gyakran fájt a feje és hullott a haja: horror, mit találtak a nő mellkasában

Bors

Létrehozva: 2021.09.23.

<p>Tamara Dougherty hétmillió forintnál is többet költött a mellimplantátumaira.</p>

Forrás: Northfoto

Tizenhat éve a poklok poklát járta meg az amerikai Tamara Dougherty, akinek a rák miatt mindkét mellét el kellett távolítani. Tamara szerencsésen felépült, ám úgy érezte, sosem nyerheti vissza az önbizalmát, ha minden nap a lapos mellkasát kell néznie, ezért megcsináltatta a melleit. Összesen 18 ezer fontot, mai árfolyamon 7,1 millió forintot költött a teste mellett a lelekét is rendbehozó rekonstrukciós műtétre 2005-ben.

Nem akart mellek nélkül élni

– 34 éves voltam és nem voltam kész arra, hogy mellek nélkül, lapos mellkassal éljem le az életemet. A műtét után visszanyertem az önbizalmam – mondta a Mirrornak Tamara, hozzátéve, pár év múlva számos megmagyarázhatatlan tünetet észlelt magán.

Fájt a feje és szédült, gyakran vert összevissza a szíve, de ez még nem is volt annyira vészes, mint ami 2017 után következett. Ekkor kezdett Tamara haja drasztikusan hullani, de gyakorlatilag minden szőr eltűnt a testéről, beleérve a szempilláit, a szemöldökét, a láb- és orrszőrét is.

– Amikor rákos voltam és kezeltek, akkor sem vesztettem el a hajam. Most azonban szőrhullás mellett az arcom is gyulladt volt folyamatosan, szédültem és a memóriám is jelentősen romlott. Nem tudtam úgy járni a lakásban, hogy valamibe ne kapaszkodtam volna. Idővel az autóvezetésről is le kellett mondanom és a vérnyomásom olyan rossz volt, hogy többször kórházba kerültem. Kilenc évig tűrtem ezt az állapotot, ami az elmúlt két évben még rosszabb és rosszabb lett – mesélte a nő, aki 2019-re teljesen kopasz is lett.

Hosszú éveket várt a diagnózisra

Megoldást, illetve diagnózist csak ekkor talált: a mellimplantátumai, vagyis belőlük a szilikon évek óta szivárgott a testébe, súlyosan mérgezve őt. Már az eltávolítás utáni napon eltűnt a sárgaság a szeméről, és két hónap alatt is rengeteget javult az állapota.

– Amikor végre kivették az implantátumokat, nem volt se mellem, se hajam. Nem tudtam tükörbe nézni, egy évig csak feküdtem az ágyban. Azon gondolkoztam, hogyan fejezhetném be az életemet úgy, hogy ne okozzak nagy felfordulást a családomnak, mert nem akartam mellek és haj nélkül élni.

A kétgyermekes anyuka lelke csak lassan jött rendbe, azáltal, hogy lassan látta, újra elkezd nőni a haja. Most is parókát visel még és a korábbi rossz tapasztalatot is félretéve, megint új melleket szeretne.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713584712
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713584712
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713584712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713584712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól