Aktuális

Szinte minden kislány péniszt növeszt 12 éves korára egy faluban

Bors

Létrehozva: 2017.08.08.

<p>Egy eldugott karibi faluban szinte minden kislánynak megváltozik pubertás korára a neme.</p>

Egy genetikai rendellenesség miatt a dominikai köztársaságbeli Salinas nevű faluban a lányként születettek 90 százaléka péniszt növeszt mire 12 évesek lesznek. 

A szaknyelvben pszeudohermafroditizmusnak nevezett betegség annyira mindennapos, hogy ezeknek a gyerekeknek külön elnevezése is van Salinasban: a „guevedoces”, magyarul „pénisz 12 évesen”. Sőt külön, harmadik neműeknek is ismerik el őket a férfiak és a nők mellett.

A faluval a BBC2 egyik műsora, a Countdown to Life – the Extraordinary Making of You foglalkozik egy részében. Az adásban megszólal a 24 éves Johnny, aki fizikailag és biológiailag is férfi, pedig egyszer még Felicitának ismerték.

„Emlékszem egy kis piros ruhát viseltem sokszor” – idézi a Metro. „Otthon születtem, nem kórházban. Nem tudták, milyen nemű vagyok.”

„Elkezdtem iskolába járni, és szoknyát hordani. Sosem szerettem lánynak öltözni, és mikor lány játékokat vettek nekem, sosem játszottam velük. Csak fiú játékokkal akartam játszani.”

A ritka rendellenességet egy enzim hiánya okozza, ami megakadályozza a férfi nemi hormon, a dihidro-tesztoszteron termelését a méhben. A csecsemők, akik ebben az állapotban születnek, úgy tűnnek, lányok, de a tesztoszteronszintjük nő, elkezdenek mutálni, és elkezd nőni a péniszük.

A BBC műsorvezetője Dr Michael Mosley a műsorban azt mondta: „ a guevedoceseket néha »machihembrasnak« nevezik, vagyis »előbb nő, aztán férfi«. Mikor megszületnek, lánynak néznek ki, nincs heréjük, inkább vaginának tűnik. Csak mikor már majdnem elérik a pubertáskort kezd el nőni a péniszük és ereszkednek le a heréik.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141219_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713462612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713462612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141816_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Eltemették Tordy Gézát, így néz ki a sírja – Fotó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja