Aktuális

Szijjártó Péter: Magyarország 33 lélegeztetőgépet adományoz Mongóliának

MTI

Létrehozva: 2021.07.29.

Magyarország 33 lélegeztetőgépet adományoz mongóliai kórházaknak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Batmunk Batceceg mongol külügyminiszterrel közösen tartott ulánbátori sajtótájékoztatóján csütörtökön, a készülékek átadását követően.

A világjárvány eddigi hullámaiból tanulva Magyarország megteremtette a védekezéshez szükséges, kritikus fontosságú eszközök saját gyártási kapacitását, így például lélegeztetőgépeket is tudunk gyártani Magyarországon, és ennek köszönhetően baráti országoknak is tudunk segíteni - hangsúlyozta a miniszter. Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar lélegeztetőgépek 3 központi klinikára, 9 fővárosi kórházba és 21 megyei központi kórházba kerülnek.

A miniszter leszögezte, hogy a világjárvány Magyarországot és Mongóliát is komoly nehézségek elé állította.

Sajnos a járványnak nincs vége, éppen támad a negyedik hullám. Ennek letörésének kulcsa a felkészültség

– emelte ki a miniszter, kifejtve, hogy egy ország felkészültségéhez két dolog kell: egyrészt a lakosság beoltása, másrészt az, hogy az egészségügyi ellátórendszer készen álljon.

Mi Magyarországon mindkettőt teljesítjük. Az Európai Unió leggyorsabb oltási programját hajtjuk végre, a magyar egészségügyi rendszer pedig rendelkezik azokkal a stratégiai eszközökkel, amelyek szükségesek a covidos betegek ellátásához

– mondta a miniszter a mongol fővárosban.

A miniszter kitért arra is, hogy Mongólia is sikeres oltási programot hajt végre, a felnőtt lakosság több mint 60 százaléka be van oltva.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy Magyarország és Mongólia kapcsolatait a kölcsönös tisztelet határozza meg, és bár a két országot földrajzilag nagy távolság választja el egymástól, mégis szoros gazdasági és kereskedelmi együttműködés jött létre. Magyarország azon 6 EU-tagállam egyike, amelynek nagykövetsége van Ulánbátorban - emlékeztetett a tárcavezető.

A miniszter azt is kiemelte, hogy az Eximbank 60 millió dolláros hitelkerettel segíti a magyar-mongol vállalatközi együttműködést. Hozzátette, hogy a tavalyi rendkívül nehéz évben is 19 százalékkal nőtt a két ország közötti kereskedelmi forgalom, a Richter 70 féle gyógyszerrel van jelen a mongol piacon, magyar vállalatok pedig 57 millió dolláros projekt keretében építik fel Mongólia állatorvosi oltóanyaggyárát, és az elmúlt 6 esztendőben 500-nál is több mongol hallgató iratkozott be magyarországi egyetemekre.

Batmunk Batceceg mongol külügyminiszter köszönetet mondott a magyar segítségért, és aláhúzta, hogy a világjárvány átvészeléséhez elengedhetetlenek a közös erőfeszítések és a kölcsönös segítségnyújtás.

Ilyen időkben Magyarország baráti kezet nyújtott, és olyan egészségügyi berendezésekkel segít, melyekre égető szükség van

– jelentette ki a mongol diplomácia vezetője.

A mongol miniszter elmondta, hogy magyar kollégájával a folyamatban lévő projektekről és a mongol-magyar gazdasági és befektetési együttműködés felgyorsításáról, valamint kulturális területeken megvalósítandó projektekről is tárgyalt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713487211
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713487211
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713487211
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713487211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze