Aktuális

Szijjártó: a magyar ellenzék álláspontja végleg megbukott a kínai vakcináról

Bors

Létrehozva: 2021.05.07.

A magyar ellenzék álláspontja végleg megbukott a kínai vakcináról, a világ legjobb szakemberei mondták ki, hogy a Sinopharm-oltóanyag hatásos és biztonságos - nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a közmédiának.

Szijjártó Péter ezt arra reagálva közölte, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jóváhagyta pénteken a kínai Sinopharm állami gyógyszergyár által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina vészhelyzeti alkalmazását.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a WHO a világ legfelsőbb szintű döntéshozatali fóruma egészségügyi kérdésekben, ott dolgoznak a világ legjobb és legtapasztaltabb szakértői: orvosok, járványügyi szakemberek, virológusok. Ők - folytatta - hosszasan megvizsgáltak minden oltóanyagot, köztük a kínai Sinopharmét is, amelyből Magyarország ötmillió adagot vásárolt és már eddig is magyar emberek százezreit oltották be vele.

Szijjártó Péter szavai szerint a WHO szakemberi rendkívül szigorú vizsgálatok után úgy döntöttek, hogy globális felhasználási engedélyt adnak a Sinopharm-vakcinának, ugyanis meggyőződtek róla, hogy hatásos és biztonságos.

Ezzel azt "pontosan arra a listára" helyezték, amelyen a többi Magyarországon használt úgynevezett nyugati vakcina, a Pfizer/BioNTech, az AstraZeneca és a Moderna oltóanyaga szerepel

- hangoztatta Szijjártó Péter.

Megjegyezte: most biztosan nagyon sokan szégyellik magukat a baloldali ellenzék soraiban, hiszen politikusaik az elmúlt hónapokban mindent megtettek annak érdekében, hogy lebeszéljék a magyar embereket a Sinopharm-oltás felvételéről.

Most azonban már nemcsak a magyar szakemberek, hanem a világ legjobb nemzetközi szakemberei is világossá tették, hogy ez egy biztonságos és hatásos oltóanyag

- jelentette ki.

Szijjártó Péter felvetette: vajon mi lett volna akkor, ha a baloldali ellenzék nem beszél le embereket a kínai vakcina felvételéről? "Vajon hány emberrel többet lehetett volna biztonságba helyezni és hány emberrel többen tudták volna túlélni a világjárványt?" - tette fel a kérdést.

– Rendkívül felelőtlen és az emberek életét veszélyeztető politikát folytatott és folytat az ellenzék, most azonban ez az álláspontjuk végleg megbukott – mondta Szijjártó Péter.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091098_auto_resized.png
origo.hu

Ma nagyon fontos frissítés érkezik ezekre a telefonokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677617
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei