Aktuális

Durvábban büntet a Facebook, jól gondolja meg, mit ír ki a közösségi oldalra

Bors

Létrehozva: 2021.10.23.

<p>Kényszerpihenőre küldi azokat a felhasználókat a Facebook, akik szabályt szegnek.</p>

Forrás: pixabay

Új szabályokat hozott a Facebook: aki vitatható bejegyzéseket tesz közzé, szigorúbb büntetésre számíthat.

Nem csak a rend kedvéért jár el így a közösségi oldal, hanem tisztában vannak vele, hogy őket is komolyabban ellenőrzik. Emiatt időnként új szabályokat léptetnek életbe, aminek a célja, hogy megőrizzék a békés közeget a felhasználóknak.

Az egyik kockázatos közeg a csoportoké, hiszen ezekben sokféle gondolat találkozhat. Köztük azonban olyan is lehet, ami nem feltétlenül illeszkedik a csoport témájához, így vita alakulhat ki. De a szabályok ellen nem kizárólag ezzel lehet véteni. A Facebook ezért is gondolta most úgy, hogy a már meglévő passzusokat egy újabbal egészíti ki, amely így még súlyosabb büntetésekhez vezet.

A változtatás lényege – számolt be róla az Engadget –, hogy ha

a csoporttag vét a Facebook irányelevei ellen (tehát nem feltétlenül a csoportban követ el valamit), akkor a csoporton belüli bejegyzéseit automatikusan kevesebben fogják látni.

A szigorítás minden olyan felhasználóra érvényes, akinek az elmúlt 90 napban volt admin által törölt posztja. A Facebook szerint a módosítás segít megőrizni a csoporton belüli normális kommunikációt, a szabályszegők pedig kevesebb emberrel léphetnek kapcsolatba.

Hasonló retorziók egyébként eddig is léteztek, de a mostanival még fokozódhat is a kirótt büntetés: ha ugyanis a szabályszegő ismét elkövet valamit, úgy a poszthoz köthető elérés még tovább zuhan, és a szankció tovább is marad érvényben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147564_auto_resized.jpg
origo.hu

Minden eddiginél rejtélyesebb építményt találtak Franciaországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713629712
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146285_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiderült Donáth Anna szörnyű titka, így tört a saját hazájára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713629712
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713629712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713629712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713629712
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/PxjZ9F2sPI70UqFWvnitCE7p84fuU_mHHfmFiePqQUg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhNzIzM2QxZGE3MzQyYjA4MzI5ODU5YzQ2ODUxOTEy.jpg
Segítség

"Elvesztettük a reményt" - Nincs menekvés a szili romházból, mégis ott élnek Erzsébeték - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói