Aktuális

Messengeren könyörögött szexért diákjának a tévéműsorból ismert tanár - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.10.19.

Szexet akart diákjától az a tanár, aki évekkel ezelőtt milliókat nyert egy tévés vetélkedőben.

A 36 éves tanár – aki 2011-ben hatalmas összeget nyert egy tévés vetélkedőbenszexre akarta rávenni az egyik diákját.A fiút üzenetekkel bombázta Messengeren, amiért az állásából is kirúgták.

A szexbotrányba keveredett Craig Ward 50 ezer angol fontot, azaz 21 millió forintot nyert a Channel 4 csatorna Million Pound Drop című vetélkedőjén még 2011-ben. Öt éve indult ellene eljárás, mert az egyik diákja azt állította, hogy szexuális tartalmú üzenetekkel zaklatta.

Azóta kirúgták az állásából is, és a nyomozás során megrázó részletekre derült fény:

A tanár állítólag az iskolai feladatok és a fociedzések miatt vette fel a kapcsolatot a Facebookon a fiúval. Később már autóval furikázta. Sőt, néha megkérte arra is, hogy különböző dolgokat vigyen neki a boltból. Az ártatlannak tűnő beszélgetések azonban egyszer csak váratlan fordulatot vettek.

Ward korhatáros témába terelte a beszélgetést, és rá akarta venni a fiút, hogy szexeljen vele.

A diák állítólag sokkolta a dolog, szinte reagálni sem tudott az üzenetekre. Ezután került a hatóságok elé az ügy.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711704315
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089438_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086801_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088529_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711704315
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711704315
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek