Aktuális

Szexből élnek a brit diáklányok – csak így tudják fizetni a tandíjat

Bors

Létrehozva: 2021.04.12.

Folyamatosan cseng a telefon az angol prostituáltak szakszervezetének segélyhívó számán. Olyan kétségbe esett diáklányok hívják a vonalat, akik a pandémia miatt kiesett bevételeiket most azzal pótolják, hogy áruba bocsájtják a testüket.

Forrás: Shutterstock

A lezárások miatt nem tudnak miből megélni az angliai diákok, ezért sokan a testüket árulják különböző oldalakon, hogy megkeressék a tandíjra valót. A helyzet már olyan súlyos, hogy az angol prostituáltak szakszervezetének felmérése szerint az egyetemista és főiskolás fiatalok jelenléte a szexiparban 2021-ben harmadával növekedett, mivel a hagyományos bolti és bármunkák megszűntek.

Jelentősen nőtt a szexiparba vágó hallgatók száma, mivel a tandíjak emelkedtek. Néhányan azért árulják a testüket, hogy ki tudják fizetni az iskolájukat– beszélt a jelenségről a Mirrornak Laura Watson, az egyik egyetem hallgatókat segítő csoportjának szóvivője.

A lányok többsége meztelen vagy erotikus képeket árul magáról olyan webhelyeken, mint az OnlyFans, melynek bevétele több mint 725 millió fonttal nőt a járvány idején.

Azonban hiába a gyors pénzkereset – a fiatalok szexmunkájának sok hátulütője van.

Egyre többet kell mutatni

– Azok, akik így keresik meg a tandíjra valót, rájöttek, hogy nagyon sok és egyre merészebb tartalmat kell feltölteni, hogy megérje ez a tevékenység. Ezt pedig nagyon nehéz megtenni úgy, hogy ne látszódjon az arcod, vagy ne legyen hallható a hangod. Ezzel a lányok felfedik a kilétüket, kitéve magukat a zaklatóknak – magyarázta Watson a brit lapnak.

Hogy ez mennyire így van, azt jól mutatja, hogy Nagy-Britanniában naponta nyolc diák kér segítséget és tanácsot az e célra létrehozott segélykérő vonalakon. Egyes egyetemek pedig útmutatókat tesznek közzé, hogy biztonságosabb legyen az erotikus munka, ha már betiltani nem lehet.

Egy tavaly végzett és 3200 hallgató megkérdezésével készített közvéleménykutatás azt állította, hogy a brit diákok 4%-a maga által készített szexuális tartalmakat árult, hogy fizetni tudja tanulmányait.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713594310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713594310
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713594310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713594310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól