Aktuális

Elfajult a szado-mazo szexjáték: a 21 éves Laura szörnyű kínok közt halt meg - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.05.09.

Az őrület kerülgeti annak a 21 éves lánynak a családját, akit barátja szúrt le szeretkezés közben még 2018-ban egy furcsa és erőszakos szado-mazochista légyott során. A férfit mindössze három év elteltével kiengedték a börtönből.

A 21 éves Laura Huteson egyetlen szúrt sebbe halt bele, amit Jason Gaskell okozott neki, amikor kést tartott a lány nyakához szex közben. A férfi kevesebb, mint három év után most szabadult a börtönből.

A bíróság tettéért eredetileg hét év börtönre ítélte, de a múlt hónapban mindössze három év után kiengedték. A lányát elvesztő édesanya kétségbeesetten nyilatkozott a Mirror-nak.

ÚGY ÉREZZÜK, HOGY LAURÁT CSERBENHAGYTák, ÉS SZERETNÉNK TUDNI, HOGY GYILKOSÁNAK MIÉRT volT elég ILYEN RÖVID IDEIG BŰNHŐDNIE.Gaskellt, az egykori barátot, eredetileg gyilkossággal vádolták, de végül csak gondatlanságból elkövetett emberőlés miatt ítélték el. A bíróságon a férfit elmondta, aznap este mindketten ittasak voltak és drogot fogyasztottak, csak szexuális játékként volt náluk az ágyban a kés. A férfi a kábítószerek hatására azonban túlzásba esett és elvágta barátnője nyakát. A hatalmas vértócsát látva azonnal hívta a mentőket, akiknek azt hazudta, hogy a lány beleesett a késbe.

Laura egy szeretetreméltó és kedves ember volt, bár súlyos mentális  problémákkal küzdött

- emlékezett meg a lányról egy barátja, aki egy támogatói oldalt is létrehozott, hogy a család ki tudja fizetni a temetést.

A család azért is áll döbbenten a férfi szabadulása előtt mert köztudott, hogy Jason Gaskellt korábban már számos esetben elítélték. A férfi 2016 októberétől 18 hónapig volt börtönben autólopás, betörés és garázdaság miatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713607813
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713607813
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713607813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713607813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713607813
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban