Aktuális

Véletlenül lefeküdtem a barátnőm anyjával

Bors

Létrehozva: 2021.12.01.

Igencsak kínos helyzetbe került a fiatal srác, amikor barátnője hazavitte, hogy bemutassa a szüleinek.

Forrás: Shutterstock

Alighanem szóhoz sem jutott az a fiatal srác, akit a barátnője első alkalommal vitt haza, hogy bemutassa a szüleinek: a fiú ugyanis ekkor döbbent rá, hogy a leendő anyóssal korábban már lefeküdt – nem is egyszer.

A kínos esetről a Redditen számolt be egy most 21 éves netező. Mint elárulta, két évvel ezelőtt az edzőteremben megismerkedett egy negyvenes nővel, aki – a saját elmondása szerint – úgy nézett ki, mintha 25 éves lenne, és bizony elkezdtek közelebb kerülni egymáshoz, majd – a nő lakásán – több alkalommal is lefeküdtek. Végül az asszony a korkülönbség miatt véget vetett az afférnak, és egy másik edzőterembe iratkozott át.

A történet azonban nem itt ért véget. Sőt, itt még – ha úgy vesszük – el sem kezdődött. A fiú ugyanis egy évvel ezelőtt megismerkedett egy lánnyal, a dolog pedig igencsak komolyra fordult köztük.

– Két hónappal ezelőtt találkoztam a családjával először, ami lesokkolt. Amikor elvitt abba a lakásba, ahol lefeküdtem azzal a nővel korábban – nos, azt hittem, egy átverés áldozata vagyok. Még mielőtt megláttam az anyját, leesett. Van egy típus, aki bejön, és mindketten olyanok, így érthető is: összejöttem az anyával, most meg a lányával vagyok.

A dolog azonban még ennél is kínosabb lett, amikor a barátnő apja – a srác korábbi szeretőjének férje – is megjelent. Ekkor értette meg, hogy egy húsz éve házas nő titkos szeretője volt. 

Az asszony később rászólt a srácra, hogy semmiképp se fedje fel a korábbi viszonyukat, azzal ugyanis nem csak az ő házasságát tenné tönkre, de a lányával való kapcsolatát is: ő ugyanis nem tudná megbocsájtani, ha emiatt mennének szét a szülei.

Így most a fiú hónapok óta őrlődik és őrzi a titkot, amit most – értelemszerűen név nélkül – megosztott a netezőkkel.

(Via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711704315
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089438_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086801_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088529_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711704315
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711704315
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek