Aktuális

Szeretőjévé tette nevelt lányát, majd brutálisan kivégezte a magyar orvos

Bors

Létrehozva: 2020.10.24.

Saját nevelt lányát, egyben szeretőjét darabolta fel az ötvenes években a morfiumfüggő körzeti orvos, dr. Susszer Frigyes. A férfi korábban feleségét is megpróbálta eltenni láb alól, és magával is kegyetlen módon végzett.

Forrás: Shutterstock

Az egész országot megdöbbentette, mikor 1958 augusztusában egy emberi maradványokkal teli bádogkannát találtak Balatonberénynél. Kiderült, hogy az alig 17 éves Tótpál Joláné. A fiatal lányt pedig nem más darabolta fel, mint saját mostohaapja, a morfiumfüggő orvos, dr. Susszer Frigyes, aki az eset után nem sokkal magával is végzett, méghozzá hasonlóan kegyet­len módon.

Felesége épphogy csak megúszta

A kis Tótpál Jolán sorsa akkor pecsételődött meg, amikor édesanyja, Franyó Anna hozzáment az akkor köztiszteletben álló körzeti orvoshoz. Az asszony már Susszer második felesége volt, de a férfi nem sokáig tartott ki mellette, hamarosan nem másra vetette ki a hálóját, mint a 17 éves Jolikára. A lány és a férfi szerelembe estek egymással, mire a morfinfüggő orvos kitalálta: méreginjekcióval fog végezni feleségével, hogy a nemkívánatos asszony kikerüljön a képből. Ehhez el is kezdte adagolni apránként a méregadagokat, a nőt azonban édesanyja megmentette, és egy rosszullétnél kórházba is vitte. Anna hamarosan otthagyta lányát és csalfa férjét, a páros pedig Nagykanizsán, majd Pacsán kezdett volna új életet.

Kegyetlenül bánt el a 17 éves Jolikával

A megalázott feleség ezek után válni akart, ami Jolikának meg is felelt volna, nem úgy szeretőjének, aki ezzel nem számolt, főleg azzal nem, hogy a válással szégyen és vagyonfelezés jár. Ez már túl sok volt az orvosnak, aki erre fel elhatározta: inkább Jolikával végez, és visszatér nejéhez.Miután a lányt méreginjekcióval kivégezte, testét feldarabolta, és egyes részeit egy bádogkannába téve a Balatonba dobta, míg a fejét egy ládába rejtette, majd a sohollári erdőben elásta. Amikor Anna megbocsátóan visszatért a férjéhez, nem is sejtette, hogy tinilánya már halott, Frigyes ugyanis azt hazudta, elköltözött. Ezt mondta a hatóságoknak is, s bár időközben megtalálták a tóba rejtett testrészeket, először nem kötötték össze a hátborzongató gyilkossággal a férfi nevét.

Végül az orvos kínok között halt meg

Rémtetteire csupán akkor derült fény, amikor a gyilkosság után alig kilenc nappal az Arany Bárány Szálló egyik szobájában felfedezték az eszméletlen orvost, aki rengeteg mérget adott be magának, és számos búcsúlevelet hagyott, több zavaros információval együtt meghagyta rémtetteinek részleteit is, hogy pontosan hova rejtette Jolika levágott, és addig nem talált fejét. A Múltkor azt írta, az orvos végül – vélhetően akaratán kívül – ma­gát is kínhalálra ítélte, ugyanis bár akkora adagot adott be magának, amely hat emberrel is végzett volna, mégis még öt napig élt fájdalmak között, csak azután halt bele a szövődmény okozta kétoldali tüdőgyulladásba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700112
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088629_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ronaldo kiborult a portugálok veresége után, és szórakoznak vele + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700112
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!