Aktuális

Szerelem szövődött a HírTV-ben?

Bors

Létrehozva: 2021.10.25.

<p>Egy ideje már keringenek a pletykák a HírTV két műsorvezetőjéről, hogy a munkakapcsolat mellett gyengédebb szálak is összeköthetik őket. A Bors most birtokába jutott néhány olyan fotónak, amelyek szintén kétértelmű helyzetben ábrázolják a tévé két munkatársát, akik nemrégiben viszont még házasok voltak.</p>

M. Dobos Marianne és M. Kovács Róbert vezetik a megújult HírTV két fontos esti műsorát a Csörtét illetve a Vezércikket. Az utóbbi hetekben az egész országban óriásplakátokon keresztül is láthatóak. Műsoraikat egymást követő időpontban sugározzák a csatornán, ráadásul élőben, így nem meglepő, hogy a bennfentesek szerint gyorsan elmélyülhetett a munkakapcsolatuk. Egyes források szerint olyannyira így lehet ez, hogy bár kollégáik előtt titkolják viszonyukat, informátorunk szerint az utóbbi hetekben rendre együtt érkeznek és együtt is távoznak az televízió épületéből munka után. Szerkesztőségünkhöz eljutottak olyan fotók is, amelyen a két műsorvezető a repülőtéren kedélyes társalgást folytat. A testbeszédük alapján baráti-kollegális viszonyra, de akár többre is lehet következtetnünk. Az is szintén érdekes, hogy mindkét műsorvezető nemegészen egy éve vált el. Mindkettőjüknek több éves kapcsolatuk zárult le, majd utána hónapokig egyedül éltek.

Kerestük az érintetteket, M. Dobos Marianne nem fogadta a hívásunkat, M. Kovács Róbert pedig közölte a telefonban, hogy nem szeretne magánéleti kérdésekre válaszolni. Megkérdeztük a HírTV sajtóosztályát is, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy szakmai kérdéseken kívül a televízió nem foglalkozik a munkatársai magánéletével, ha ezt a dolgozók külön nem jelzik feléjük. Mindeddig viszont nem kaptak ilyen irányú, hivatalos értesítést a műsorvezetőiktől.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087599_auto_resized.png
origo.hu

Nehéz döntést kellett meghoznia G.w.M exének, Nagy Melanie-nak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708220
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708220
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067198_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708220
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek