Aktuális

Majd jelentkezem – ez volt az utolsó üzenete az elhunyt százhalombattai család lánygyermekének

Bors

Létrehozva: 2021.04.23.

Felfoghatatlan tragédia történt Százhalombattán, egy házaspár és két, már felnőtt gyermeke halt egymás után koronavírusban. A családot rengetegen szerették.

Mély döbbenet honol a százhalombattai Petőfi utca környékén. Mindenki csendben tesz-vesz, amikor azonban szóba kerül az elhunyt négytagú család, kivétel nélkül mindenki a könnyeivel kezd küszködni. A család négy tagja egymás után, két héten belül hunyt el koronavírusban. Előbb az édesanya, Marika, majd fiúk, Gábor, később lányuk, Gyöngyi, végül az édesapa, az idősebb Gábor – számolt be drámai esetről a Ripost.

Az édesanyát vitte el először a mentő

Először Marika, az édesanya betegedett meg. Őt március 21-én szállították kórházba, fia, Gábor a Facebook-oldalán köszönte meg ekkor a mentők segítségét. Két nappal később azonban már neki üzentek ismerősei: „Küzdj! Gyere le arról a sz*ros gépről” – írták a barátok neki. Március 25-én azonban Gyöngyi, a lány már édesanyja halálhírét tette közzé, egyben arról is tájékoztatta az ismerősöket, hogy testvére sincs jól.

Döbbenetes utolsó sorok

Mindössze két nappal később írja meg Gyöngyi utolsó posztját. 

Apu is, én is kórházban vagyunk. Alig kapok levegőt, apu sincs jól. Majd jelentkezem – szólt a legutolsó üzenet. Legutoljára az édesapa, az idősebb Gábor hunyt el. Felesége haláláról bizonyosan tudott, azt azonban nem tudni, lánya és fia halálhíre is eljutott-e hozzá halála előtt.

Az elhunyt négytagú család tragédiája sokkolta a százhalombattaiakat, a város polgármestere is hosszas posztban búcsúzott tőlük.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713527413
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713527413
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713527413
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713527413
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor