Aktuális

Szakállas nő és Frankenstein: miféle horrorcirkusz ez?

Fr. Zs.

Létrehozva: 2017.01.17.

Szakállas nő, indiai fakír, BMX-bandita és a konferanszié mellett fellépő púpos Igor: ők a Freak Fusion szereplői. A magyar cirkuszi társulat tulajdonképpen a XIX–XX. századi vándorcirkuszok hangulatát vegyíti a régi idők horrorfilmjeinek feelingjével, mint amilyen például a Frankenstein. De megtalálhatók az úgynevezett steampunk elemek is, vagyis az 1800-as évek öltözködési stílusa kissé újragondolva.

A társulat 2010-ben, eredetileg jótékonysági céllal alakult. A cirkusz ötletét tulajdonképpen egy közös próbateremnek köszönhetik, ami sok artistának és tűz-zsonglőrnek adott helyet. Műsoruk nemrégiben átalakult, a nagyközönség azonban még nem láthatta a teljesen új produk­ciót.

– Kicsit a színház irányába mozdulunk el, persze a fő elemek maradnak, de újítottunk. Igyekeztünk olyat csinálni, amit itthon még nem látott a publikum. Elkezdtünk kísérletezni a gravitációval, hogy mi­ként tudunk tárgyakat lebegtetni. A legfőbb elemünk, amivel dolgozunk, természetesen a mágia – magyarázta a Borsnak Pocok, alias Mező András.

A társulat egyébként az Inspirál cirkusziskolát is működteti, ahol a jelentkezők megismerkedhetnek az akrobatika, a zsonglőrködés alapjaival.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27125_resized.jpg?avcount=1713275412
origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713275412
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132223_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713275412
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában