Aktuális

Szabadstrandra menne? Mutatjuk, hova menjen, és mire vigyázzon!

Bors

Létrehozva: 2021.06.16.

Kezdődik a vakáció! Nem kell kétségbe esni, ha sajnálja a pénzt a strandbelépőkre: hazánk legnagyobb tavai telis-tele vannak ingyenes szabadstrandokkal.

Egy biztos: a jó időnek köszönhetően megtelnek a strandok és a fürdők hétköznap is. A koronavírus-járvány miatt az idei nyár is más lesz, mint a többi. Számos dolgot érdemes betartani, hogy védjük magunkat, és a környezetünket, mivel hiába a magas átoltottság, egyelőre még nem értük el a nyájimmunitást.

Annak ellenére, hogy jelentősen csökkent a napi új fertőzöttek száma, azt tudomásul kell venni, hogy a vírus még velünk van, és nem tudjuk kiszámítani, hogy kitől és hogyan kapjuk el

– kezdte a Borsnak dr. Bense Tamás háziorvos.

– A gyerekek jelentős része még oltatlan, ezért a legnagyobb veszélyt most ők jelenthetik a strandokon. Enyhe vagy nem típusos tünetekkel, hőemelkedéssel, kis hányással, lazább széklettel lezajlódhat náluk a betegség, aminek sokszor nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a szülők. Ők azok, akik a nyaralóhelyen a legnagyobb sebeséggel mennek körbe és találnak frissen szerzett barátokat és adhatják át a kórokozót más gyereknek vagy felnőtteknek is – magyarázza a doktor.

A doktor tanácsai a fürdőzőknek:

  • A felnőtteknél sem lehet tudni, hogy ki az, aki frissen fertőzötten hordozza a vírust. Ezért a távolságtartást továbbra is tartsuk be.
  • Ahol sokan vannak, onnan távolabb telepedjünk le.
  • Amikor a vízbe megyünk és a lépcsőnél sokan vannak, várjunk egy kicsit.
  • A korlátba kapaszkodásnál tudomásul kell venni, hogy azt fertőzött is megfoghatta és ez igaz minden olyan tárgyra, amit előttünk valaki megérintett.
  • Fertőtlenítő flakonból, amit a nyakunkba akasztva a vízbe is magunkkal vihetünk, már a vízbe ereszkedésünk után is egy kicsit szétdörzsölhetünk a tenyerünkön, fürdés után pedig lehetőleg mindig használjuk, ahogy hazaérkezésünkkor is.
  • A WC-k használatához is mindig vigyünk kézfertőtlenítőt, amit előtte-utána alkalmazzunk, és mossunk is kezet!
  • A kézmosás és fertőtlenítés hasonlóan fontos a büféknél is.
  • Az egyszer használatos műanyag edényeket ne hagyjuk ott magunk után, hanem dobjuk be a szeméttárolóba.
  • A köhögő, tüsszentő emberektől távolodjunk el.
  • Ismerkedésnél kerüljük a kézfogást, a nálunk szokásos nyakba borulás, a csók jobbról, csók balról most kerülendő.

A szabadstrandok listája:

Balaton

Balatonakarattya, Balatonberény, Balatonboglár (6 db), Balatonfenyves (5 db), Balatonföldvár, Balatonkenese, Balatonkeresztúr, Balatonlelle, Balatonmáriafürdő, Balatonőszöd, Balatonszárszó (2 db), Balatonszemes (3 db), Balatonvilágos, Fonyód (6 db), Örvényes, Siófok (5 db), Szántód (2 db), Tihany (2 db), Zamárdi (7 db).

Velencei-tó

Agárd: Tópart utcai szabadstrand, Tini strand.

Gárdony: Holdfény Sétány, Pisztráng utcai szabadstrand, Naturista szabadstrand, Tavirózsa utcai szabadstrand, Tulipán utcai szabadstrand.

Velence: Cserje utcai szabadstrand, Tóbíró szabadstrand.

Tisza-tó

Tiszafüred, Poroszló

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten