Aktuális

Náluk bárkivel, bárhogyan szabad a szex: párcserés egyházat alapít a két pornós

Bors

Létrehozva: 2021.06.20.

Arthur "a medve" és Luana Kazaki évek óta a felnőtt filmes világban mozognak és most úgy döntöttek továbbadják a tudásukat. A pár elhatározta, hogy egyházat alapít.

Az OnlyFanson is igeny tevékeny pár, Arthur "a medve" és Luana Kazaki évek óta nyitott házasságban él. Állításuk szerint ez a döntés a legjobbnak bizonyult, hiszen a kapcsolatuknak és a karrierjüknek is új lendületett adott.

Ez volt a legjobb dolog, ami a kapcsolatunkkal és a karrierünkkel történhetett. enélkül Nem tartanánk ott, ahol vagyunk — mondta Luana a Daily Starnak.  Most pedig egy új ötlettel álltak elő, miszerint szeretnék eltörölni a swinger életmóddal kapcsolatos előítéletet és elkezdenék átadni tapasztalatukat az arra fogékonyaknak. A pár egyfajta iskolát szeretne nyitni, ami sokkal inkább hasonlítana szerintük egy templomra.

– Swingernek lenni egy ugyanolyan életforma mint bármelyik másik. Tabuként kezeljuk, mivel összefügg a szexel, pedig egy ilyen erős kultúrát és életmódot tisztelnünk kellene. Annyi ember van akik érdeklődnek iránta, de sose adják meg maguknak az esélyt, hogy kipróbálják a tabuk miatt. Ezeket szeretnénk ledönteni egy egyház létrehozásával – mondta Arthur, aki szerelmével azt szeretné elérni, hogy ne legyenek többé szégyenlősek az emberek és merjenek belevágni az ismeretlenbe. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713471910
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713471910
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713471910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713471910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze