Aktuális

Supergirl: az sem fájt a hétévesnek, amikor elgázolták

Bors

Létrehozva: 2016.01.17.

A kis Olivia nem érez sem éhséget, sem fáradtságot - sőt, fájdalmat sem. Azt gondolhatnánk, egy képregény oldalairól lépett ki, pedig koránt sem.

Egy ritka kromoszómabetegségben szenved az a hétéves kislány, akit képességei alapján akár Supergirlnek is hívhatnánk: Olivia Farnsworth ugyanis születése óta képtelen fájdalmat, fáradtságot vagy éhséget érezni. Ugyan a kislány édesanyja már Olivia egész kiskorában sejtette, hogy lányával valami nem stimmel, végül csak évekkel később, egy baleset után derült ki, mi is a helyzet pontosan.

Történt ugyanis, hogy az angliai Huddersfieldben élő kislányt elütötte egy autó, métereken keresztül tolva maga előtt. A kislány édesanyja, Niki Trepak sikítva rohant ki a gyermek után az útra - aki azonban nem értette, mi ez a nagy felhajtás, hiszen nem fájt semmije. Gyakorlatilag meg sem érezte, hogy elgázolták.
Az orvosok a baleset után jöttek rá: a hatos kromoszóma hiánya okozza állapotát. Ugyan magát a jelenséget eddig is ismerték, Olivia az első - és eddig egyetlen - olyan beteg, aki mindhárom tünetet (fájdalom-, éhség- és fáradtságérzet hiánya) produkálja, így gyakorlatilag még pontos megnevezése sincs állapotának. A gázolást is azért úszhatta meg tulajdonképpen minimális sérülésekkel, mert fájdalomérzet hiányában végig nyugodt maradt - magyarázták az orvosok.

Nem ez volt azonban az első, hogy Olivia "képességei" szemet szúrtak édesanyjának - és az orvosoknak: a kislány, aki csecsemőként sem sírt soha, és 9 hónapos korától nappal nem is aludt, csak éjjel, egy alkalommal olyan csúnyán elesett, hogy felszakadt alsó ajkát plasztikai sebésznek kellett rendbe hoznia. Olivia ekkor sem sírt - csak közölte anyjával: elesett.

Persze a kislány állapotát ne úgy képzeljük el, mint valami szuperképességet: Oliviában gyakorlatilag nem fejlődött ki félelemérzet, és néha három napig is ébren van. Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy nincs is szükségre élelemre vagy pihenésre - csupán képtelen számára jelezni a szervezete, hogy mikor. Niki azt is elárulta: piciként gyakorlatilag a lányka csak azt evett, amit akart. "Egy évig csak vajaskenyéren élt. Nem érez éhséget, így azzal sem fenyegetheted, mint más gyerekeket, hogy amíg nem eszi meg, amit adsz neki, addig nem kap mást sem" - mesélte az anya.

Today this little beauty is 7, despite the daily difficulties she faces she always does it with a smile on her face and...

Közzétette: Niki Trepak – 2015. szeptember 27.

 

A világszerte nyilvántartott 15 000 kromoszómarendellenességet érintő esetből összesen 100 olyan beteg van, akinek ugyanolyan hiányossága van, mint Oliviának, ám ő az egyetlen, aki az ebből eredő összes tünetet produkálja - írja a Daily Mail. A kislánynak egyébként négy testvére van, mindegyikük egészséges. Az orvostudomány jelenlegi állása szerint a kromoszómarendellenességek gyógyíthatatlanok - Oliviának meg kell tanulnia együttélnie állapotával. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713549909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól