Aktuális

Sorozatból valóság: tanárból lett droggyáros

Bors

Létrehozva: 2015.10.13.

Úgy tűnik, a Breaking Bad sikere a mai napig töretlen: egy tanár például a népszerű sorozatot követve váltott karriert - tanárból drogkészítővé avanzsált.

A kínai rendőrség szeptember 28-án tartóztatta le Walter White helyi megfelelőjét Henchiben: a férfi droglaborjában 31,5 kg metamfetaminra és közel két mázsa, kábítószer előállításához szükséges mérgező vegyi anyagra bukkantak.

A letartóztatás egy hosszú nyomozási folyamat vége volt: több helyi dealer is állította, hogy egy “Lumou” becenevű férfitól szerzi be az anyagot, aki saját háromszobás lakásában főzi azt. Később kiderült: a gyáros 2012-ig tanárként dolgozott - írja a Shanghaiist. Ugyanakkor itt véget is ért a hasonlóság a sorozattal, ugyanis a letartóztatott kínai droggyáros koránt sem volt gyógyíthatatlan beteg - csupán a metamfetamin és a pénz rabja volt...

Nem ez az első eset egyébként, hogy a Breaking Bad bűnözőknek ad tippeket: augusztusban számoltunk be arról a három diákról, akik a sorozat híres savas hullaeltüntetős jelenetét másolták le, májusban pedig egy tanárnőről írtunk, aki saját nyolcéves gyermeke mellett főzte a metamfetamint.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713455710
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141684_auto_resized.jpg
vg.hu

Lázár János nyíltan beszélt: rengeteg fegyvert kell vásárolnia Magyarországnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713455710
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713455710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713455710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja