Aktuális

Sokkoló részletek: két késsel kaszabolta össze gyilkosa Marika arcát

Bors

Létrehozva: 2021.01.15.

Első szúrásaival nem tudta megölni áldozatát, ezért egy még hatalmasabb késsel vetett véget O. Marika életének M. Szabolcs, a salgótarjáni hajléktalan gyilkos. A férfit letartóztatták.

Forrás: Police.hu

Mint arról a Bors is írt, hétfőn bukkantak rá egy salgótarjáni asszony, O.-né Marika holttestére egy helyi piac melletti patak partján. Nem sokkal később gyilkosát, egy sokak által ismert helyi hajléktalant, a 45 éves M. Szabolcsot elkapták, aki a rendőrök meglepetésére nem csak az asszony megölését, hanem egy korábbi gyilkosságot is bevallott. 

Kiderült, hogy Szabolcs zsigeri kegyetlenséggel végezte ki Marikát: a részeg férfi először összeveszett az asszonnyal, majd ütlegelni kezdte, mikor pedig a nő dühösen szidni kezdte őt, a teljesen bekattant férfi kést rántott, és összekaszabolta vele Marikát. Kését ezután eldobta, azonban Marika nem hagyta magát: sérülései ellenére tovább kiáltozott, dühösen szidta a férfit, mire Szabolcs még egy, az előzőnél is nagyobb kést vett elő, amivel a korábbinál is nagyobb dühvel esett neki az asszonynak, akinek a nyakát és az arcát is összekaszabolta, végül pedig magára hagyta meghalni áldozatát. 

Egyelőre ugyan nem tudni, miért esett neki a férfi Marikának, sokak szerint azonban az asszony kevéske pénzére fájhatott a foga.

Szegény Marit nem vetette fel a pénz, pedig mindig tisztességesen dolgozott, az élettársával igen szerény életet éltek – mesélte a Borsnak az áldozat egyik ismerőse, aki hozzátette: lehet, hogy Marika pont aznap kapott fizetést, ezt támadhatta meg a környékbeliek által rossz híréről ismert Szabolcs. 

A férfit a kihallgatása után őrizetbe vették, a Balassagyarmati Járásbíróságon pedig le is tartóztatták, és most már biztos, hogy legalább 30 napig rácsok mögött marad. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091557_auto_resized.png
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711637414
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090509_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezért nem adott autogramot Schäfer András a Puskás Arénában (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711637414
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711637414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091356_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tragikus baleset az M4-es autóúton: egy hétéves kisfiú meghalt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány