Aktuális

„A halál az, amivel meg kell barátkoznom” - sokkoló diagnózist közöltek a 23 éves nővel

Bors

Létrehozva: 2021.09.27.

Borzalmas küzdelmet vív minden egyes nap az életben maradásért a fiatal nő. Különleges célt talált a betegséggel folytatott harca során.

Egészséges életet élt a 23 éves Mia Mackin, nem dohányzott és alkoholt is ritkán fogyasztott. Így teljesen összezavarodott, amikor azt vette észre, hogy a szíve a szokásosnál is gyorsabban ver. 

Az észak-írországi Belfastból származó nő, mivel nem értette mi történt vele, csak arra tudott gondolni, hogy talán teherbe esett. Orvoshoz fordult, ahol megröntgenezték és egy nagy árnyékot találtak a szíve körül. 

Az orvos azt mondta Miának, hogy lehet, hogy fertőzés, de a biztonság kedvéért elvégeztek rajta egy vizsgálatot, és azt mondták neki, hogy menjen haza és pihenjen.

- Ha őszinte akarok lenni a helyzettel kapcsolatban, kilencvenöt százalékig biztos voltam benne, hogy terhes vagyok. Az üzemorvos vizsgálata volt az utolsó csepp a pohárban. Akkor derült ki, hogy a nyugalmi szívritmusom sokkal magasabb a normálisnál. Otthagytam a munkahelyemet, és egyenesen a kórházba mentem, remélve, hogy csak egy vérvizsgálatot csinálnak, és megnyugtatnak – mesélte Mia a Mirror oldalának. 

Később két biopszián is átesett, majd a megoldást egy CT-vizsgálat eredménye hozta. Az orvosok akkor közölték a lesújtó hírt a fiatal nővel: egy nagy csomó van a szíve és a tüdeje között.

Ekkor került ki, hogy nem teherbe esett, hanem egyszerre két rák támadta meg a szervezetét. Mia Mackin nyolc kemoterápiás kezelésen esett át, amely két hónapig tartott. Orvosait nagyon meglepte, hogy Mia a több körös sugárkezelés ellenére sem vesztette el a haját. 

- Két héttel később két különböző rákos megbetegedést diagnosztizáltak nálam: 2. stádiumú pajzsmirigyrákot és 2. stádiumú Hodgkin-limfómát. Ekkor tudtam, hogy a halál az, amivel meg kell barátkoznom. Valójában, ha nem megyek be a kórházba aznap, akkor valószínűleg szívrohamban haltam volna meg – árulta el Mia. 

A Hodgkin-limfóma, más néven Hodgkin-kór, a nyirokrendszer rákos megbetegedése. Ez az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés, amely a tizen és a húszas éveik elején járó embereket érinti. A pajzsmirigyrák egy ritkább ráktípus, és főként nőknél fordul elő.

Mia létrehozott egy Instagram-oldalt, ahol nyíltan és őszintén beszélt küzdelméről. Ezzel egy új célt talált az életébe.

- Hamarosan rájöttem, hogy ha megosztom az utamat és segítek másoknak, akkor minden megérte. Megmutatni más fiatal nőknek, hogy nincsenek egyedül a küzdelmeikkel. Ez volt a célom – tette hozzá Mia. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691113
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691113
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten