Aktuális

Sokk: négymilliárdos gázszámlát kapott Ferenc

B. Bredák Alexandra

Létrehozva: 2018.08.15.

Sokkot kapott Kovács Ferenc, amikor kinyitotta az NKM Földgázszolgáltató Zrt.-től kapott levelet. Tudta, hogy csekk van benne, arra viszont nem számított, hogy több mint 4 milliárd 100 millió forintról.

4 100 187 032, az­az négymilliárd-százmillió-száznyolcvanhétezer-harminckettő. Ez nem az aktuális ötöslottó-főnyeremény, az most ennek durván a harmadánál, 1,25 milliárdnál jár. A földgázszolgáltató szerint a Veszprém megyei Vaszarban lakó Kovács Ferencnek kellett volna kicsengetnie ezt a pénzt.

Szeretném kifizetni...

A férfi múlt pénteken kapta meg a levelet, szombaton nyitotta ki. – A feleségem mesélte, hogy azt látta, hogy teljesen elfehéredem. Én erre nem is emlékszem, mert annyira megdöbbentem, hogy kiesett az életemből néhány másodperc – mesélte a Borsnak Ferenc, akinek ráadásul a hétvége miatt hétfőig várnia kellett, hogy beszélhessen a szolgáltatóval. Bár azt mondja, nem forgolódott álmatlanul, mivel az irreálisan nagy összeg miatt szinte biztos volt benne, hogy valami hiba lehet a rendszerben. – Úgy mentem oda az ügyfélszolgálatra hétfőn, hogy szeretném kifizetni ezt a csekket. Az úr tájékoztatott, hogy nála nem tudok fizetni, de én ragaszkodtam hozzá. Amikor közelebbről megnézte a csekket, nem hitt a szemének. Hívta a főnökét. Kiderült, hogy a csekket kiállító ügyintéző írta el az összeget. Végül csak 15 ezer forintot kellett fizetnem.

Rögtön jelezni kell

Az ügyintéző valószínűleg igen fáradt lehetett, mert egy nyomtatandó csekk kiállításakor többször is rá kell nézni a monitorra, és több alkalommal is be kell gépelni a fizetendő összeget. Ferenc mégsem haragszik: – A szolgáltató sűrű elnézések közepette elismerte: elszúrta. Nem szeretném, hogy elbocsássák az illetőt. Emberek vagyunk, hibázunk – mondta a Borsnak a vaszari szerszámkészítő. Ilyen esetben egyébként pontosan azt kell tenni, amit ő tett. Azonnal kifogásolni kell a szolgáltatónál a dolgot, mivel a csekk fizetési felszólításnak minősül, és ha nem reagál a címzett, akkor a szolgáltató úgy fogja gondolni, hogy ezt elfogadta. – Ha érkezik egy olyan számla, amiről a fogyasztó úgy gondolja, hogy eltúlzott, azonnal be kell nyújtani egy kifogást a szolgáltató felé. Utóbbinak kell bizonyítania, hogy mi alapján számolta ki az összeget – magyarázta a Borsnak dr. Salamon András ügyvéd.

Van rosszabb is

Ha stimmel a kalkuláció, akkor viszont már a fogyasztót terheli a bizonyítás, ami lehet például annak a bejelentése, hogy meghibásodott a mérőóra. Az ügyvéd szerint érdemes havonta legalább egyszer ellenőrizni ezeket. – Volt már olyan, hogy úgy manipulálta meg valaki más mérőóráját, hogy onnan vitte a saját lakásába az áramot a „jogos” fogyasztó terhére. Ilyenkor nagyon megugrik az óra. Teljesen mindegy, ki buherálta meg, akkor is a fogyasztónak kell kifizetnie a csekket. Ő ilyen esetben annyit tehet, hogy ha megtalálja a tolvajt, akkor behajtathatja rajta az összeget, de annak igen kicsi az esélye, hogy kifizeti – tette hozzá a jogi szakértő. Ferenc esetére ugyanakkor azt mondta: a több mint 4,1 milliárd forint olyan horribilis összeg, hogy nincs az a bíróság, amelyik akár ránézésre ne találná irreálisnak.

Évi 35 millió csekk

Csípős

Ejnye, Kovács úr, nem gondolunk az utódokra? Ha befizeti a 4,1 milliárdot, még 3018-ban is az összegből való jóváírással kapták volna az áramot a leszármazottai! Huszti Zoltán

A Bors megkereste az NKM Földgázszolgáltató Zrt.-t. „Ügyfelünket augusztus elején tartozásrendezési céllal telefonon megkerestük, kérésére egyedi csekket állítottunk ki, amelyen tévesen a tíz számjegyű felhasználóazonosító jelent meg összegként is. Ezt követően ügyfelünk személyesen jelezte a hibát. Hétfőn elnézést kértünk tőle, és a helyes összegről szóló, javított csekket kapott irodánkban” – tájékoztattak minket. A földgázszolgáltató egyébként évente 35 millió csekket állít ki, ebből egymilliót az ügyfelek kérésére, egyedileg. „Ilyen mennyiségnél időnként előfordulhatnak hibák, de a Nemzeti Közművek mindent megtesz, hogy minél kevesebb forduljon elő” – tették hozzá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713612912
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145712_auto_resized.jpg
life.hu

Mindenkiben Angelina Jolie-t keresi Brad Pitt? Barátnője pont úgy néz ki, mint a színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138855_auto_resized.jpg
ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141359_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713612912
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713612912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713612912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713612912
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban