Aktuális

Sima vérteszttel is kimutatható több mint 50 rákbetegség

Bors

Létrehozva: 2020.03.31.

A felfedezés forradalmi lehet a daganatos megbetegedések diagnosztizálásában és kezelésében is.

Egy egyszerű vérteszttel több mint típusú rákbetegség kimutatható lehet azelőtt, hogy a vizsgált személynek bármiféle tünetei lennének, írja az Annals of Oncology nevű szaklapban közölt új tanulmány alapján a BBC

A bostoni Dana-Farber Rákkutató Intézet által kifejlesztett módszer a DNS-szekvenáláson alapul és a kutatók a vizsgálat során a DNS-metilációra figyeltek, ami egy kémiai jelzés az örökítőanyagon. Ugyanis amint ráksejtek alakulnak ki a szervezetben, majd elhalnak, ezen sejtek saját DNS-e is a véráramba kerül, ezeket a sejteket pedig a metiláció segítségével meg lehet figyelni. Ezáltal pedig a betegség egészen korai stádiumában kimutatható lehet a vérből.

A kísérlet során több mint 4000 mintát vettek rákos, illetve egészségesnek vélt emberektől, és 96 százalékban sikerült azonosítani a tumoros sejteket, illetve annak pontos helyeit is, és a teszt mindössze egy százalékban adott fals eredményeket. Többek között mellrák, vastagbélrák, nyelőcsőrák, epehólyagrák, gyomorrák, leukémia, petefészek- és hasnyálmirigyrák is kimutatható volt így a tesztalanyoknál.

Az egyszerű, gyors és fájdalommentes módszer forradalmat jelenthet az orvoslásban, hiszen a rák gyors felfedezése életeket menthet és a betegség minél korábbi észlelése lehetővé teszi a lehető leghatékonyabb terápia alkalmazását is. A kutatók szerint most az eljárás klinikai engedélyeztetése a soros, majd klinikai tesztek sora következhet, amíg bárki számára elérhető válhat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132435_auto_resized.jpg
origo.hu

Kínos dolog történt a Házasság első látásra bombázójával - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713260110
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133685_auto_resized.jpg
hirtv.hu

AZ iráni támadást követően magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713260110
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában