Aktuális

Segített a Bors: megműthetik Roxit

S. D.

Létrehozva: 2012.09.29.

A Bors munkatársai összegyűjtötték azt a háromszázezer forintot, amiből a másfél éves Pocsai Roxána esélyt kaphat a teljes életre. A kislány szülei így el tudják vinni az életmentő májátültetésre Németországba. Október 9-én indulnak.

Ééletmentő Bepucolatlan családi házuk udvarán várták munkatársainkat a kis Roxi szülei és testvérei. Az öttagú család a Borsod megyei Berzéken él. A 900 lelkes településen ritkán látni autót, az emberek gyakran a családjukat sem tudják etetni, nemhogy a járművet. Munkalehetőség nincs, a közeli sörgyárban adódó idénymunkát leszámítva, ahol Roxi édesapja, Pocsai Tamás is dolgozott.

– Tévednek, akik azt hiszik, jó nekünk bevallani, hogy néha ennivalót sem tudunk venni. Amikor Roxi betegsége kiderült, nem gondoltuk, hogy állapota ennyire válságossá válik – szabadkozik az édesanya, Gabi.

A Bors megírta: a kislány elzáródott epeutakkal született. Az orvosok próbálták műtéti úton helyrehozni, de hiába volt a legjobb kezekben a gyermek, állapota néhány hónapja válságosra fordult, a mája felmondta a szolgálatot. Egyedül a májátültetés jelent esélyt számára. Ekkor a szülők újabb nehézséggel szembesültek: igaz, hogy a műtétet kifizeti a társadalombiztosító, de arra csak a németországi Essenben vállalkoznak.

Mind az anyának, mind az apának oda kell utaznia a kislánnyal, mert itthon nem tudják eldönteni, melyikük alkalmas májdonornak. Nagy segítség ugyan, hogy odakint a kórház melletti Ronald McDonald házban lakhatnak, de ott is fizetni kell heti 140 euró rezsihozzájárulást, és meg is kell élniük valahogy.

A család úgy számolta, hogy legalább 300 ezer forintra van szükségük ahhoz, hogy útnak induljanak, de hiába fogott össze a família és a falu, néhány ezer forintnál többet nem tudtak összeadni. A család további három gyermeket tart el, akik még Gabi előző házasságából születtek. Amikor a nehézségeikről, a kis Roxi kálváriájáról beszámoltunk, sok együttérző telefont és bejegyzést kaptunk, de voltak, akik támadták a családot. Ez nagyon fáj nekik.

– Olyanokat írtak, hogy menjünk biciklivel és aludjunk padon. Nekik szeretném üzenni: amikor a nagyobb gyerekeknek már csak olajos kenyeret tudtam enni adni, azt is hitelbe vásároltam, akkor biciklivel tekertünk Miskolcig 25 kilométert, hogy Roxi mellett lehessünk. Amikor Budapestre vitték a kislányt a Semmelweis Egyetem 1. számú Gyermekklinikájára, az éjszakát egy parkban töltöttük, hogy másnap reggel is foghassuk a kezét – fakad ki Gabi, aki ekkor párjával három napig összesen öt kiflin élt. A 15 éves Erik, a 12 éves Ádám és a 11 éves Vanda egy hang nélkül viseli nehéz sorsát. Azt mondják: semmi más nem számít, csak hogy húgukat egészségesen kapják vissza. Azt mondták szüleiknek, adják el a régebben kapott Playstationt is, hogy el tudjanak utazni Roxihoz.

– Elvagyunk mi így is. Ha kell, rajzolunk magunknak papírból babákat, és azokkal játszunk – mutatja a kis Vanda mosolyogva. Ők is boldogok, hogy a Bors segítségével szüleik elutazhatnak Roxival. Lapunk biztosította az ehhez
hiányzó 300 ezer forintot. Az itthon maradó gyerekekre édesapjuk és nagymamájuk visel majd gondot.

– Október 9-én kell indulnunk, ami eddig teljesen reménytelennek tűnt. De most felcsillant a reménysugár. Nagyon örülünk – csuklik el Roxi apukájának hangja, amikor átveszi a műtéthez hiányzó összeget. – Köszönettel tartozunk a miskolci és a fővárosi kórház dolgozóinak is, hisz éjt nappallá téve figyelik a kislányunk minden lélegzetvételét. Roxi most a miskolci kórházban van, 9-én mentőhelikopterrel viszik Budapestre, onnan indulunk Németországba.

Miután Roxi megkapja valamelyik szülője májának egy lebenyét, jó eséllyel élhet majd teljes életet, de addig még számos veszély és akadály vár rá. Németországi kezelése várhatóan január végéig tart, ezt követően hetente kell majd Bu-dapestre utazniuk kontrollra. Eközben Roxit a széltől is óvni kell, hiszen egy egyszerű megfázás is kockázatos számára. Az odaadó szülők és testvérek mindenre hajlandók azért, hogy a gyermek felépüljön.

Teljesen felépülhet

Roxi előtt még nagy küzdelem áll, de a pici lánynak van esélye a teljes felépülésre, tudtuk meg dr. Szőnyi Lászlótól, a budapesti kezelőorvostól.– Roxána az életkorának megfelelő, teljes életet élhet, közösségbe is járhat, ha felépül – közölte lapunkkal a doktor.

A műtétet követő körülbelül egy év a kritikus. Ha az operáció sikeres, és a gyermek szervezete befogadja a májlebenyt, még egy évig rendszeresen ellenőrzik majd a fővárosi kórházban az új szerv működését, ezután nyilvánítják gyógyultnak a gyermeket, aki még csak ekkor lép óvodáskorba, és remélhetően nem is fog emlékezni a megpróbáltatásokra.

Hozzájárulhat a gyógyuláshoz

A családnak még nagyon sok kiadása lesz Roxi teljes felépüléséig. Aki szívesen segít és megteheti, az a helyi takarékszövetkezetnél vezetett számlájukra küldhet adományt. Számlaszám: 54500136-10012033-00000000 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085750_auto_resized.png
metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716615
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét