Aktuális

Sarka Kata: Egy hét alatt kell dönteni, válunk-e

Bors

Létrehozva: 2016.11.26.

December elejére  tűzték ki az első békéltető tárgyalást. Bár az idő egyre jobban szorítja őket, továbbra is hezitálnak mindketten.

Nyáron derült ki, hogy Sarka Kata és Hajdú Péter között valami nagyon nincs rendben. Bár akkor még mindenki átmeneti házassági problémáról beszélt, amit akkor még mindketten meg akartak oldani, ahogy telnek a hónapok, egyre valószínűbb, hogy a szakítás végleges. Erre utal az is, hogy mint megtudtuk, a válópert tényleg beadták a felek, ügyvédek útján egyeztetnek a vagyonmegosztásról. 

A véglegesség felé nyomja a mérleg nyelvét az is, hogy korábban felmerült, egy harmadik tolakodott be a házaspár idilli életébe, és azt a bizonyos harmadikat nem Kata hozta. Az asszony korábban többször is úgy nyilatkozott, soha nem válna el, egyetlen dolog van, ami miatt felrúgná a harmóniát: ez pedig a megcsalás. Ezt egyébként Hajdú mindvégig tagadta.

A helyzet sú­lyosságát mutatja, hogy míg Hajdú a születésnapján felköszöntötte feleségét, pénteki névnapján már csak egy telefonra futotta. Talán csak egy bakiról van szó, ami bármely férjjel elôfordulhat, de lehet, hogy elmarad a személyes köszöntés. Ez egyébként azért is érdekes, mert Hajdú a napokban több lapnak is nyilatkozott, amiből az tűnt ki, vissza szeretné szerezni a feleségét. A műsorvezető rendszeresen látogatja Dávidkát és Noncsit, a velük kapcsolatos költségekbe is beszáll, tulajdonképpen olyan képet fest, mint aki csak arra vár, hogy felesége eldöntse, mi történjen.

Ez már csak azért is fontos lenne, mert válóperük első tárgyalása, a békéltetés december elején esedékes. És ugyan történhetnek csodák a bíróságon is, a felek ide általában már konkrét tervekkel érkeznek.

A Bors névnapján köszöntötte a feleséget, és meg is kérdezte Katát, hogy valóban az ő kezében van-e a család sorsa. – Azért nem minden úgy van, mint amilyen képet most Peti fest, én egy-két dologra másként emlékezem. De ezeket egymással kell tisztáznunk, nem az újságok hasábjain. Valóban előbb-utóbb dönteni kell, sőt inkább előbb. Szerintem december elejéig el kell határoznunk, hogyan tovább, azaz egy hetünk van körülbelül. Most még mindketten sodródunk, egyikünk sem akarja kimondani, hogy mi lesz a vége. Nem tudom az okát, hogy ez miért van így, de mindketten a másikra várunk – mondta Kata, akit akkor értünk utol, amikor a gyerekek sulijában mézes kalácsot sütöttek.

Viszont Péter is látja a gyerekeket, ez a hétvége az apukáé, és lesz alkalom arra is, hogy felköszöntse a feleségét. – Telefonon már felköszöntött, ma pedig a tervek szerint a gyerekekkel együtt átjönnek hozzánk, és akkor biztosan személyesen is gratulál majd a névnapom alkalmából – mondta Kata, akinek így lett egy szabad estéje, meg is kérdeztük tőle: mit fog ezzel az idővel kezdeni, kivel fog ünnepelni?

– Alig várom, hogy lefeküdjek – jelentette ki határozottan Kata, akitől félig-meddig viccesen azt is megkérdeztük, egyedül teszi-e ezt? Kata vette a lapot, nagy kuncogás közepette válaszolt. – Igen, nagyon fáradt vagyok, alig várom, hogy kipihenjem magam – mondta.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711669815
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711669815
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711669815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei