Aktuális

Saját sofőr mellett 2,4 milliós fizetést is magáénak tudhat Jakab Péter

Bors

Létrehozva: 2021.03.03.

Miközben közel két és félmilliót keres havonta Jakab Péter, valamint egy antiszemita sofőr furikázza, addig a Jobbik elnöke meglehetősen erőltetett módon úgy próbálja mutatni magát az emberek előtt, hogy ő valójában egy teljesen átlagos életet élő kisember. Hiteltelen kampányával azonban lebukott, mert kiderült, hogy milyen nagy lábon él valójában a Jobbik elnöke.

Forrás: MTI

Jakab Péter, a Jobbik elnöke, a Gyurcsány-koalíció egyik előválasztási jelöltje a legfrissebb adatok szerint március 1-től több mint 2,4 milliót fog keresni.

Jakab persze mindezek mellett egyéb költségtérítésekre is jogosult, de önmagában véve a több mint 2,4 milliós fizetés is világosan mutatja, hogy a Jobbik elnöke nagyon sokat keres.

A milliós fizetés mellett Jakabnak sofőrre is telik, azonban egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mennyiért furikázzák a Jobbik elnökét, mert azt a frakció pénzéből teszik. 

A sofőrbotrányt még érdekesebbé teszi, hogy arra úgy derült fény, hogy Jakab kocsija karambolozott. A Pesti Srácok arról írt, hogy a balesetező autót az a Hajnády Kristóf vezethette, aki Auschwitzban még a győzelem jelét mutogatta, majd a későbbi egri polgármester, Mirkóczki Ádám mellett találta meg a helyét. A jelek szerint Jakab Péterrel is közeli kapcsolatot ápolhat, ami arra enged következtetni, hogy a Jobbik nem változott semmit az antiszemitizmus megítélésében.

A Jobbik-frakció - az adófizetők - pénzét pedig arra használja, hogy ismerőseit, barátait kifizesse. Például egy sofőri állással.

A Pesti TV felvételén ugyan nem látszott egyértelműen, de a Mandiner korábbi cikkében közölt fotók alapján egyértelműnek tűnik, hogy

Hajnády ott volt a baleset helyszínén, azt pedig maga Jakab állítja, hogy nem ő, hanem egy férfi vezette a Škoda Octavia típusú kocsit.

Jakab sofőrje elismerte, hogy ő volt a vétkes, ami a helyszínen készült videó alapján nem is igen kérdéses. A balesetet okozó kocsit, a Škoda Octaviát a Porshe Hungária Kft.-től lízingeli Jakab az adófizetők pénzén.

Kisemberként próbál pózolni

A fenti történések fényében még visszásabb, hogy az utóbbi időben kisemberként próbálja mutatni magát Jakab Péter. Ennek érdekében a közösségi oldalán parizerrel és Piros Arannyal pózolva próbálta elhitetni, hogy ő, úgymond, a kisembereket képviseli, valamint egy paprikás krumplival is látható. A milliós fizetés mellett nehezen hihető, hogy nem megrendezett jelenetet láthattunk a közösségi oldalán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140220_auto_resized.jpg
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713439511
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713439511
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713439511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713439511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138949_auto_resized.jpg
borsonline.hu

27 évesen gyereket szültem két vadidegennek, az árából 200 milliós házat vettem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni