Aktuális

Ruhaszárító mögé szorult kiscicákat mentett, tragédia lett a vége

Bors

Létrehozva: 2018.07.11.

Forrás: GoFundMe

Éppen a ruhaszárító gép mögé keveredett két kiscicán próbált meg segíteni a mindössze tízéves Greenlee Marie, amikor halálos áramütés érte otthonában. A tragikus baleset múlt szombaton, július 7-én délután történt.

Az elhunyt texasi kislány állatorvos szeretett volna lenni. Iskola mellett, szabadidejét, teljes odadással árva és sérült kisállatok megmentésével, ápolásával töltötte. A váratlan áramütés is éppen ekkor érte.

Az egész rövid életében azokon próbált meg segíteni a kislány, akik nála szerencsétlenebbek voltak, a kis kedvenceken – tudtuk meg a GoFundMe oldalról, ahol a gyászoló család állatmentésre és menhelyre gyűjti az adományokat.

A kislány édesanyja, Shelby Roos azt mondta a helyi KSLA-TV-nek, hogy a lánya szerette a bébijeit. (Azokat a kiscicákat, melyeket szeretett volna megmenteni, amikor tragikusan meghalt.)

– A Mennyországba került, és odafent átölelik azok a kisállatok, akiket ő szeretett – mondta az anya.

Shelby Roos egy megemlékezést is megosztott saját közösségi oldalán a lányáról hétfőn, ahol Fénynek nevezte a kislányt.

A rendőrség és a tűzoltóság jelenleg vizsgálja az elektromos hálózatot a család otthonában, amelyet 15 hónapja béreltek – közölte a Dallas Morning News.

Korábban a család már többször jelentett áramellátási problémákat a szolgáltató felé. A New Boston rendőrfőnök, Gary McGrary azt mondta a KSLA tévének, hogy túl korai lenne még bárkit megvádolni és felelőssé tenni a tragédia miatt.

Greenlee testét Dallasba küldték boncolásra – jelentette a Dallas Morning News.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713609611
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145995_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713609611
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713609611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713609611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713609611
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban