Aktuális

Rubik a legismertebb magyar külföldön

Létrehozva: 2014.10.04.

A bűvös kocka feltalálója, Oscar-díjas rendező és Nobel-díjas író. Ők, azaz Rubik Ernő, Szabó István és Kertész Imre a három legismertebb magyar a nagyvilágban – állítja a legfrissebb felmérés.

Mintegy ötvenfős listáról választhattak a ma alkotó magyar művészek, vállalkozók, kutatók közül tizenkét ország vezető újságírói. A kutatást a Bridge Budapest nonprofit egyesület indította.

Bush nem bírt vele

Az első Rubik Ernő. A bűvös kocka feltalálója, 70 éves magyar építészmérnök, Budapesten él. Az első kockát 1974-ben építette meg, 1980-ig csak Magyarországon legalább egymilliót adtak el belőle, ami azt jelenti, minden tizedik magyar megpróbálta már kirakni. Idén áprilisban New Yorkban a Rubik-kocka 40. születésnapja alkalmából kiállítás nyílt.

Eddig mintegy 350-400 milliót értékesítettek a játékból világszerte. Egy kimutatás szerint a világon minden ötödik ember játszott már vele. George W. Bush amerikai elnök kamerák előtt próbálta kirakni, sikertelenül. A leggyorsabb Mats Valk Hollandiából. Az ő ideje 5,5 másodperc. Bekötött szemmel 28,80 másodperc a rekord.

Érmes művészek

A második Szabó István. Oscar-díjas filmrendező, 76 éves, Budapesten él. 1981-ben mutatták be a Mephistót, amelyért az Oscart 1982-ben vehette át. A harmadik Kertész Imre. Író. 84 éves, hosszú ideig Berlinben, jelenleg Budapesten él. A Sorstalanság volt az első regénye, többévnyi huzavona után 1975-ben jelent meg. Nobel-díjat kapott érte 2002-ben.

Sportolók sehol 

Az ötvenes listán a sportolók közül Dzsudzsák Balázs, a Dinamo Moszkva szélsője, Egerszegi Krisztina olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka világbajnok úszó, Kásás Tamás vízilabdázó neve olvasható. Benne van a legjobb ötvenben Gerendai Károly Sziget-alapító, Lajkó Félix hegedűművész, Farkas Bertalan űrhajós, Miklósa Erika és Marton Éva operaénekes, Kocsis Zoltán zongo­raművész, Osvárt Andrea színésznő, Palvin Barbara és Mihalik Enikő modell, illetve a zenész Yonderboi. Mindannyian komoly külföldi karrierrel büszkélkedhetnek.

– Abban hiszünk, hogy a világ elismerése és figyelme sokkal kevésbé múlik a kapcsolatokon, sokkal inkább a teljesítményen – így Pistyur Veronika, a kutatást végző Bridge Budapest ügyvezetője.

Puskás mindent visz

A 90-es években készült az első átfogó felmérés. Eszerint két, akkor még élő legenda, Puskás Ferenc és Papp László vezette a listát. Harmadikként már akkor felkerült a listára Rubik Ernő. Tavaly interneten keresztül lehetett szavazni az egyik legnagyobb közösségi portál kezdeményezésére. Itt is Puskás volt az első, Rubik az ötödik helyen zárt. A helyezések értékét növeli, hogy a legismertebb magyar szót keresték. A legismertebb szó a Puskás lett. Utána következett a gulyás, a paprika, a pálinka, és Rubik.  

A lista

 1. Rubik Ernő (feltaláló)

 2. Szabó István (filmrendező)

 3. Kertész Imre (író)

 4. S. Takács András, Cseke Eszter (dokumentumfilmesek)

 5. Tarr Béla (filmrendező)

 6. Fischer Iván (karmester)

7. Nádas Péter (író)

8. Árvai Péter (a Prezi társalapítója)

9. Máté Bence (természetfotós)

10. Sebestyén Márta 

(népdalénekes) 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668619
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711668619
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668619
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079061_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tolvai Reni lufikkal jelentette be, özönlenek a jókívánságok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei