Aktuális

Rövidesen eldől az ország medvéjének sorsa – „Talán nem kellett volna ekkora hajszát indítani ellene”

Hu-Zo

Létrehozva: 2018.06.11.

Két hete a szlovák hegyekből indult, péntek éjjel pedig a Csongrád megyei Sándorfalván ért véget Vackor több mint 300 kilométeres kóborlása. Akkor már sok szakember pásztázta kitartóan a környéket, hőkamerákkal jártak a mackó nyomában, de valamiért mindig meglógott.  

Tíz méterről lőtték ki

Napokig követtük, tudtuk, merre jár, csak mindig megszökött. Péntek estére tudtuk, hogy már Szeged környékén jár, nekem este fél kilenc, kilenc körül szóltak, hogy felbukkant. A területet teljesen körbezárták – idézte fel a Borsnak a találkozás pillanatait Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója.

– A mostani jobb helyzet volt, mint a korábbiak, mert egy nyíltabb területen látták, ahol kevésbé tudott elrejtőzni. Éjjellátó készülékekkel figyeltük a környéket. Aztán egyszer csak megjelent, tíz-tizenöt méterre kilépett elém és kilőttem az altatót. Félelmetes pillanatok voltak ezután, mert a szer öt-tíz perc alatt hat, nem tudtuk, ez­alatt mi történik majd, hogyan viselkedik, de a dolog jól sült el, mázlink volt – magyarázta Veprik Róbert.

A medve száz kilót nyomott, a szakember szerint nem jelentett gondot négy embernek feltenni a kocsi platójára, amint elkábult. Bevitték a Szegedi Vadasparkba, ahol már két medve él.

– Nem mutogatjuk a parkban, az biztos. Mi a tőlünk telhető segítséget megadtuk: az embereket megvédtük a medvétől és a medvét megvédtük az emberektől – mondta az igazgató.

Kiderült, hogy nőstény

Sokan azt hitték, hogy a fiatal barnamedve hím, de valójában nőstény. Ott volt az elfogásánál Dudás Zoltán is, akinek épp Sándorfalván van autójavító-műhelye.

– A barátainkkal fociztunk, de a meccs után a csapattársakkal kocsma helyett inkább elmentünk a medvéhez. Rengeteg em­ber volt a környéken, és úgy tűnt, nagy a fejetlenség. Természetőrök, vadászok, rendőrök és sok kíváncsiskodó. Az ál­latot többször is láttuk felbukkanni, de hihetetlenül gyors volt. Mindig amerről hívtak, hogy látják, arra indultunk meg. Nagy csalódás volt számomra sok éjjellátó készülék is, mert azokon valójában csak egy kis folt látszott, azonban hogy az szarvas-e vagy medve, nem le­hetett kivenni. Amikor látszott valami, a reflektorok odavilágítottak. Amikor végre valóban a medve jött közel, kilőtték, ott voltam én is húsz méterre. Sokkal kisebb volt, mint amire számítottam, és kiderült, hogy nőstény. Túl könnyű is volt, valaki meg is jegyezte, hogy ez biztosan egy másik medve. Talán nem kellett volna ekkora hajszát indítani ellene – vélekedett a Borsnak Dudás Zoltán.

Bizottság dönt róla

Vackor most is a Szegedi Vadaspark medveházának egyik elkülönített helyiségében pihen. Láthatóan nem túl jókedvű. Inni és enni bőven kapott, ahogy felébredt, nekilátott az almából, répából és céklából álló menünek. Viselkedése a szakembereket is meglepte, szelídnek, békésnek tűnik. További sorsáról ma dönt egy szakemberekből álló biztosság, amibe a medve befogásában érintett valamennyi szervet képviseli majd valaki. Ők döntenek majd arról, hogy pontosan mikor és hol engedik szabadon. Valószínűleg akkor ismét kap egy altatólövedéket Vackor, mert másként sajnos nem lehet szállítani. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665312
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665312
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei